Korrekció. Tegnap 3 százalékkal tovább süllyedt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A mutató 14 722,13 ponton állt meg, vagyis több mint 10 százalékot esett az elmúlt másfél hét alatt. Azelőtt azonban káprázatos ralit mutatott be a BUX: márciusi mélypontja és júniusi zenitje között mintegy 75 százalékot emelkedett. A többi tőzsdemutató is hasonló görbét írt le az utóbbi hónapokban, az emelkedésben azonban a feltörekvő piacok lekörözték a fejletteket. Az S&P 500 index például csak 40 százalékot emelkedett a csúcsig a mélypont óta, miközben a moszkvai börze mutatója több mint a kétszeresére nőtt. A tavaszi raliból csak elvétve maradt ki egy-egy tőzsde, három hónapos időtávon például a Bloomberg adatai szerint a tőzsdeindexek közül egyedül a botswanai parketté áll mínuszban.
Tegnap főleg az rántotta a mélybe a piacokat, hogy a Világbank rontott az idei évre vonatkozó GDP-vel kapcsolatos várakozásain. Az elmúlt napok árfolyamcsökkenését azonban a szakértők szerint több más tényező is előidézhette. „Profitrealizálás folyt, és a tőkebeáramlás üteme is csökkent a régióban” – mondja Pintér András, a Budapest Alapkezelő részvényelemzője. A rendelkezésre álló statisztikák szerint tavaly mintegy 42 milliárd dollárt vontak ki a feltörekvő piaci részvényalapokból, az idén tavasszal azonban ebből 25 milliárdnyi már vissza is tért a konstrukciókba. „Megjelentek olyan adatok, amelyek elbizonytalaníthatják a befektetőket” – teszi ehhez hozzá Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója, aki úgy látja, korai a válság végéről beszélni, amikor meredeken növekszik a munkanélküliség, kritikus mélységbe zuhant a kapacitáskihasználtság, és a pénzügyi szektor problémáit is a szőnyeg alá söpörték.
A június 11-e óta tartó lejtmenet a szakemberek szerint nem véletlen, és nem is átmeneti. „A korábbi emelkedés egy medve piaci rali volt, a mostani esés folytatódni fog. A piacok túlságosan elszaladtak, ennek a korrekcióját látjuk most” – mondja Loncsák András, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő portfóliómenedzsere. „Makro- és vállalati fronton is jöhetnek még kellemetlen meglepetések, amelyek miatt elhúzódó válságra kell felkészülni” – teszi ehhez hozzá Forián.
Ami a legközelebbi jövőt illeti, Loncsák úgy véli, a fél év végéig nem lesz komolyabb esés a tőzsdén, mert a befektetők kivárnak az eladásokkal. „Szeretnék, ha szép számok maradnának a féléves jelentésben” – mondja az Aegon szakértője. A második fél év kezdetén azonban elindulhat egy komolyabb eséshullám, hosszú távon azonban a feltörekvő piacok továbbra is felülteljesítenek majd a fejlettekhez képest.
A befektetők közül mindenesetre most csak azoknak tanácsolják a szakértők a részvényvásárlást, akik kedvelik a kockázatot. „Akiben megvan a kockázati étvágy, már most is tőzsdézhet, aki hosszabb távon gondolkozik, annak érdemes kihasználnia a 10-20, esetleg 30 százalékos eséseket a vásárlásra” – tanácsolja Pintér. Rövid távra Forián sem javasolja a részvényvásárlást, évtizedes időtartamra azonban a Pioneer befektetési igazgatója szerint érdemes lehet vásárolni. Aki rövid távon gondolkozik, annak inkább szabadulni célszerű most a részvényeitől, különösen, ha a kora tavaszi mélypontokon sikerült vennie. „Aki nyereséges papírokon ül, realizálja most a hozamot” – mondja Loncsák.
A részvények helyett a szakemberek most inkább a magyar állampapírokat ajánlják a befektetőknek, emellett a vállalati kötvényekben látnak még fantáziát. „Ezek vonzóbbak a részvényeknél, korrekció azonban rövidebb távon a kötvénypiacon is elképzelhető” – magyarázza Loncsák. HB
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.