Pénz- és tőkepiac

Nyugdíjbiztosítás: érdemes időben lépni

A nyugdíjbiztosítás mint elnevezés nem egy speciális konstrukcióra utal, hanem az életbiztosítás céljára. Ezt a célt pedig nagyon sokféle konstrukcióval el lehet érni, így vegyes, elérési vagy befektetési egységhez kötött biztosítással.

A vegyes biztosításnak megvan az az előnye, hogy előre lehet tudni, mekkora összeg várható a futamidő végén (a garantált hozam miatt), míg a unit-linkednél nincs garantált összeg, ez a futamidő alatt realizált hozamtól függ. A tapasztalatok szerint egyébként a tradicionális biztosítási konstrukciók mellett változatlanul a befektetéshez kötött életbiztosítás tekinthető a legnépszerűbb formának.

Nem árt ugyanakkor, ha a magánszemély azzal is tisztában van, hogy jellemzően mindegyik életbiztosításhoz nyithat egy eseti számlát is, maximális likviditással és esetenként igen erős védelemmel (ebbe a körbe sorolható például a stop loss és start buy funkciókkal ellátott Aviva Magnus konstrukció). Mindazonáltal ezen eseti számlák adójogi sorsa az ügyfél döntésétől függ, ám ha 10 évig nem veszi ki az adott befektetést, akkor az is kamatadómentessé válik.

A biztosító garantált életjáradékot is kínál az ügyfeleknek, s már a megtakarítási szakasz elején megígérik, hogy ezért cserébe mekkora életjáradékot fizetnek. A magánszemélyek azonban jellemzően az azonnali kifizetést kedvelik az életbiztosítások esetében is, valószínűleg abból kiindulva, hogy azt az összeget biztosan kézhez kapják.

Nyugdíjbiztosításhoz köthető Kiegészítő elemek

Forrás: MNB

(biztosítási szükségletek az életpálya egyes szakaszainál)

Pályakezdő: baleset, rokkantsági

Gyermekes család: rokkantsági, kritikus betegség, kórházi ápolás

Középkorú: betegség, baleset, rokkantság, kórházi ápolás, műtét, nyugdíj-előtakarékosság

Nyugdíjas: baleset-biztosítás, hátramaradottakról gondoskodás (temetési költség, megtakarított pénz illetékmentessé tétele stb.)

(biztosítási szükségletek az életpálya egyes szakaszainál)

Pályakezdő: baleset, rokkantsági

Gyermekes család: rokkantsági, kritikus betegség, kórházi ápolás

Középkorú: betegség, baleset, rokkantság, kórházi ápolás, műtét, nyugdíj-előtakarékosság

Nyugdíjas: baleset-biztosítás, hátramaradottakról gondoskodás (temetési költség, megtakarított pénz illetékmentessé tétele stb.) -->

unit-linked életjáradék start buy nyugdíjbiztosítás stop loss
Kapcsolódó cikkek