Az elmúlt néhány évben talán túlságosan sokat foglalkozott a szabályokat gondozó Pénzügyminisztérium a jövedelemmel kapcsolatos adó- és járulékszabályok csiszolgatásával. Bonyolultra sikerült a túl sok fajta Start kártya, a gyakorlat és szaktudás szerinti differenciálása, a cafeteria-rendszer felső határhoz kötése, a lakásvásárlás adóztatásának beszámításos rendszere, és végül az útnyilvántartással kivédhető cégautóadó – ezekről az alkalmazásuk közben derült ki, jobb, ha részben vagy egészben kiiktatják a rendszerből.
Az egyszerűsítés csupán egy-egy szűk kör számára szól (eva, ekho), a jövedelemadóztatás fő szabályai továbbra is túlzottan összetettek, abban a kiskapukat keresi mindenki, miközben nem sikerül az új szabályokkal emelni az adófizetők számát. Miután a Pénzügyminisztérium a mikrovállalkozói körben nem tud széles körben gyakori ellenőrzést végeztetni, ezért automatizmusokkal riogatja őket.
Ilyen a minimum-járulékalap és az elvárt bevezetése kapcsán a törvénybe illesztett ellenőrzési fenyegetés, amely a kommunikáció szintjén jól hangzott, de a gyakorlatban az APEH nem igyekszik úgy, ahogy attól tartani kellene. Ezt az adu ászt nem lehet újra előhúzni, mert egy szigorú minimumadóztatás kollektív „vállalkozáselhagyó” válaszreakciókba torkollhat, mint ahogy azt Romániában is láthattuk.
Az adónemek elaprózása és diverzifikálása hibás irányzat. Miért? Egyrészt nincs kapacitás az adóhatóságnál arra, hogy tömegesen miniadókat ellenőrizzenek. Ennek a beismerése az, hogy egyes miniadók eltűnnek 2010-től.
Másrészt a járulékok mellett üzemeltetett egészségügyi hozzájárulás (eho) tipikus rendszeridegen adó, nem is megengedhető, hogy uniós állampolgárokra alkalmazzák, így csak azok tartoznak a hatálya alá, akiknek Magyarországon lakóhelyük van. Az eho mindenféle jövedelemfajtánál fel-feltűnik, kiigazító hatásával riasztó: néhány millió forint vagy éves bérleti díj esetében 39 százalék jut az államnak a jövedelemből, úgy, hogy az elvonást még adókedvezményekkel sem lehet mérsékelni.
