BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkapkodták a kötvényeket

A szakértőket is meglepte a tegnapi államkötvény-aukciók sikere. Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) három-, öt- és tízéves állampapírokat hirdetett meg összesen 24 milliárd forintnyi értékben, ezeket négy-ötszörös túljegyzés mellett kapkodták el.

A központ ezért megemelte az értékesített mennyiséget; így csaknem 42 milliárd forintnyi állampapír kelt el. A hozamok is hatalmasat zuhantak, sőt, a délelőtti másodpiaci rátákat is alulmúlták.

A szakemberek szerint a jól sikerült aukciónak fontos üzenete van a befektetők felé: azt jelzi, az ország képes lehet ismét a piacról finanszírozni magát. A nyugdíjpénztárakra is ráfér az állampapírpiac gyógyulása, hiszen tavaly a kasszák katasztrofális hozamokat értek el, az idén pedig a tavaszi részvénypiaci rali ellenére is többségük még csak keveset dolgozott le a mínuszokból.

A hazai fizetőeszközt szintén erősítette a kötvényaukció sikere, délelőtt átmenetileg 267 forintra csökkent az euró ára, ám délutánra jelentősen gyengült a magyar deviza.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.