BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bernanke feladata: visszacsinálni, amit korábban meglépett

Barack Obama bátor tetteivel és rendkívüli ötleteivel indokolta, hogy ismét Ben Bernankét jelöli a Fed elnökének. A jegybank szerepét ellátó intézmény régi-új vezetőjének fő feladata az új terminusban az lesz, hogy semmissé tegye több korábbi döntését.

Több milliárd dolláros kölcsönök a bankoknak, az overnight kamatok nulla közelébe vágása és a jelzálogpiac szinte kizárólagos irányítása – ezek azok a "bátor" döntéseket, amelyeket Bernankének vissza kell vonnia második terminusa során – írja a New York Times.

A Fednek nem lesz könnyű dolga: ha megmentőből túl korán vált át szigorú szabályozóvá, akadályozhatja a kilábalást. Ha viszont túl lassan cselekszik, az infláció emelkedését kockáztatja. Ehhez hozzájárulnak az amerikai kormány költségvetési aggodalmai, miután kiderült: a vártnál magasabb lesz az államháztartási hiány.

Mindez azt jelenti, hogy a Fednek húsz év után először népszerűtlen döntést kell hoznia: a gazdaság gyengélkedése ellenére meg kell emelnie az alapkamatot, méghozzá hirtelen és nagy mértékben. Ezzel ismét növekedni fognak a jelzáloghitelek és üzleti kölcsönök költségei, ez pedig lassítja a gazdaság fejlődését és ezzel fixálja a jelenlegi magas munkanélküliséget. Mindebből következik, hogy a Bernanke vezette Fed szinte biztosan összeütközésbe kerül majd az Obama-kormánnyal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.