BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Téves volt a kiindulás, de így is teljesülhet az inflációs cél

Az előző prognózishoz hasonlóan 6,7 százalékos GDP-csökkenéssel és 4,5 százalékos inflációval számol 2009-re a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Annak ellenére nem változtak a fő számok, hogy több előfeltevés időközben tévesnek bizonyult. A korábban még csak kockázati tényezőként szereplő magasabb olajár végül valósággá vált, ezt viszont az erősödő forintárfolyam kompenzálta.

A belföldi felhasználás az előzetesen vártnál jobban esett vissza, ezt azonban a kedvezőbb külső konjunktúra ellensúlyozta. A vállalatok alkalmazkodása a vártnál lassabb, a bérek emelkedésének üteme ezért nagyobb a korábban számítottnál. Az inflációs célt azonban így is tartani lehet, 2010 végére ugyanis 3 százalék alá mehet a pénzromlás üteme. Ez egyébként egybecseng a piaci elemzők véleményével is.

Az is meglepetésnek számított, hogy a kereskedők mekkora részt nyeltek le a július eleji adóemelésekből. Korábban úgy kalkuláltak a szakemberek, hogy 90 százalék körüli mértékben a fogyasztókra hárítják a magasabb áfakulcsot, most viszont úgy néz ki, hogy csak 75-80 százaléknyit érvényesítenek ebből az eladók – fejtette ki Kovács Mihály András, a jegybank osztályvezetője. A kereslethiány tehát erőteljesebb korlátozó tényezőnek bizonyult, mint a költségek növekedése.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.