BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Equilor: Kezdődhet a rali - Kellemes meglepetés az amerikai GDP

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium közzétette a második negyedéves amerikai GDP véglegesített adatát. A szaktárca által kiadott statisztika szerint az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke a 2009 áprilistól júniusig tartó periódusban mindössze 0,7 százalékkal csökkent évesítetten.

A minisztérium által korábban közölt elsődleges becsült, majd a másodlagos, felülvizsgált adat is 1 százalékos visszaeséséről tanúskodott. Különösen a felülvizsgált adat keltett meglepetést, hiszen akkor a piaci szereplők -1.50 százalékos recesszióval kalkuláltak. Ehhez képest a mostani -0.7 százalékos érték abszolút meglepetés, pozitív értelemben, amely mind a megelőző becsléseket, mind a mostani elemzői várakozásokat jócskán felülmúlja.

Mindeközben a kereskedelmi tárca a GDP-vel egy időben egy másik, a befektetők szempontjából hasonlóan fontos adatot is közölt, amely az amerikai vállalatok - készletértékeléssel és tőkefelhasználással korrigált, adó utáni - második negyedéves profitjáról árult el közelebbit.

A Reuters által előzetesen bekért elemzői válaszokból 3,00 százalékos növekedés volt várható. Az elemzői előrejelzések 2,90 százalék illetve 3,50 százalék között szóródtak. Végül a vállalati profitok az első negyedévhez képest csupán 0,9 százalékos növekedést produkáltak. Érdekesség, hogy az év/év alapú, felülvizsgált adat szerint tovább nőtt a vállalatok által riportált profitcsökkenési dinamika.

Magyarán, a 2008-as második negyedévhez képest 15,3 százalékkal volt kisebb az amerikai vállalatok nyeresége.  Az egy hónappal korábban közzétett adat szerint éves szinten még "csak" 13,5 százalékkal csökkent a vállalati profit a második negyedévben.

Az Equilor szerint a véglegesített GDP érték rendkívül pozitív meglepetés a korábbi adatok fényében, összességében pedig megerősíti azokat a várakozásokat, melyek szerint az amerikai gazdaság jó úton halad, hogy maga mögött hagyja a recessziót, ahogy erre Ben Bernanke Fed elnök is már rámutatott. Az elmúlt negyedévek adataiból kirajzolódó trendet alapul véve szinte kizárt, hogy a harmadik negyedévben már ne pozitív legyen a GDP évesített növekedési üteme az Egyesült Államokban.

A kedvező GDP adattal szemben a vállalatok profitjáról közölt adat már korántsem biztató, azonban a befektetők számára jóval nagyobb súllyal esik latba a bruttó hazai össztermék alakulása. Az európai részvényindexek illetve az amerikai határidős indexek azonnali emelkedéssel reagáltak az adatra, így nem kizárt, hogy az amerikai részvénypiacon is komolyabb rali bontakozhat ki a mai napon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.