OTP: nincs gond a tőkével
A vezérigazgató-helyettes szerint a csoport tőkehelyzete stabil, hiszen a harmadik negyedév végére 13 százalék feletti Tier 1 tőkemegfelelési rátával rendelkezett, ami több mint háromszorosa az előírt minimális aránynak.
Ami pedig a portfólió minőségének alakulását illeti: a vezérigazgató-helyettes közlése szerint Magyarországon a minőségromlás mára megállt, de például Ukrajnában – ahogy erre számítani is lehetett – a válság második hullámának hatásaként tovább növekedett a késedelmes hitelek aránya.
Bencsik László rámutatott: az első három negyedévben elért 130 milliárd forintos adózott eredmény jóval több az erre az évre célul kitűzött 150 milliárdos profit időarányos részénél. Ugyanakkor – tette hozzá – a 2009-es eredményt még befolyásolhatja a hitelportfólió minőségének további alakulása.
Az OTP nyerte el az idén a MasterCard - év bankja 2009. díjat, együtt a válságot legjobban kezelő bank címmel, míg az év bankára elismerés Gyuris Dánielnek, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatójának jutott.