IFRS – Érkezik az új modell a veszteség elszámolásra
Az új modell a bankok és pénzügyi vállalkozások jelenlegi gyakorlatát transzparensebbé teheti, a termeléssel, kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat ugyanakkor eddig jobbára ismeretlen kihívások elé állíthatja, hiszen minden értékesítéskor meg kell majd becsülniük annak a kockázatát, hogy adósuk esetleg nem fog fizetni.
Binder Szilvia, a Deloitte Kft. számviteli tanácsadás üzletágának vezetője rámutatott: nemrég hozták nyilvánosságra a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) szabálytervezetét, amelynek célja a követelések és értékpapírok értékvesztésének elszámolására vonatkozó rendelkezések megújítása. A jelenleg alkalmazott „felmerült veszteség modell” legfőbb problémája az, hogy nem jelzi jól előre a portfóliókban rejlő kockázatokat, így a válság során is csak késéssel kezdte el megmutatni a felmerülő veszteségeket.
Az új nemzetközi számviteli standard várhatóan a jövő év második felében válik véglegessé, a jelenlegi tervezet azonban nagyon határozottan kijelölte a főbb irányokat – véli Molnár Gábor, a Deloitte szenior menedzsere is.
Éppen ezért az IFRS-t alkalmazó, illetve annak bevezetését tervező, prudensen gondolkodó vállalatoknak már most célszerű elkezdeniük a felkészülést, a 2013-tól érvényes standard hatékony alkalmazásának ugyanis alapvető feltétele, hogy a cégek megbízható és releváns statisztikai adatokkal rendelkezzenek.


