Pénz- és tőkepiac

Jó hír a Molról - Ritka az Armageddon év végén

Új megállapodást kötött a Mol és a horvát kormány, mely szerint a horvátok csak 2010. december 1-jén vennék át az INA gázüzletágát (a korábbi megállapodás szerint ez idén nyárra volt időzítve) – írj a Cashline.

Viszont a megegyezés szerint az üzletág nem fog több veszteséget termelni, mivel jövő év elejétől a horvátok megemelnék a gáz árát, így ez kompenzálná az eddigi veszteségeket. Ugyanakkor az INA a korábban kialkudott bányajáradéknál kevesebbet fog fizetni, annak mértéke 2015-ig minden évben 0,5 százalékkal emelkedik, utána pedig 10 százalékos szinten rögzítik a következő 10 évre.

Szó került az INA adósságrendezésének kérdéséről is, melyet részben a Mol által biztosított anyavállalati hitelből rendeznek, a fennmaradó részre pedig a Mol és a horvát kormány közös finanszírozást keres.

A megállapodást mindenképpen pozitív fejleménynek lehet tekinteni, pláne, hogy rendeződhet a jelentős veszteségeket okozó gázüzletág kérdése is (2009. első kilenc hónapjában kb. 100-150 millió dolláros veszteség). Ugyanakkor érdemes kitérni arra, hogy év végén választások lesznek Horvátországban, aminek eredménye azért még befolyással bírhat egy esetleges gázáremelés kapcsán, nem is beszélve a kormány és a Mol közötti szerződés egyes pontjairól. Az elmúlt hetekben számos hír látott napvilágot a horvát médiában, hogy felülvizsgálnák a magyar olajtársasággal kötött szerződéseket.

Csak egy kicsit változott a Fed kommentárja. Ugyan a Fed-ülés zéró szinteken hagyta a kamatokat, de az a mondat, hogy 2010. február 1-ig kifut a többsége a Fed eszközvásárlási programjának, érezhető aggodalmakat ébresztett a piacon: a több mint 1300 milliárd dollár értékő jelzáloglevél vásárlás ugyanis igen komolyan támogatta eddig a jelzáloghozamok alacsony szinten tartását, a Fed nélkül a hozamok és kamatok emelkedésének jelentős kockázata van – már, ha a erre a programra is gondolt a Fed,a szövegben ez nincs benne teljesen egyértelműen. Ez a lépés veszélyeztetheti az ingatlanpiaci stabilizációt, de az is igaz, hogy nem lehet örökké a Fed köldökéhez csatlakozni.

Meglátjuk, hogy a dollár napok óta tartó erősödése az euróval szemben trendforduló-e avagy csak megálló. Mindenesetre furcsa, hogy eddig nem követték le a tőzsdék a dollár mozgását, erre azonban, főleg a Fed-döntés tükrében, a mai kereskedésben sor kerülhet, bár ne felejtsük el, hogy év vége van, ilyenkor azért Armageddon ritkán fordul elő.

INA Horvátország jelzáloglevél adósság Fed bányajáradék Mol
Kapcsolódó cikkek