BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lufi vagy nem lufi a BUX idei teljesítménye?

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2009-ben mindössze 2,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008-ban, a BUX index értéke pedig egy év alatt 73,4 százalékkal emelkedett.

 Az év utolsó kereskedési napján, december 31-én a BUX 21.227,01 ponton állt, 8.985 ponttal magasabban, mint 2008 december végén. A 2008 őszén kibontakozott világméretű pénzügyi válság 2009-ben is éreztette hatását a pénz- és tőkepiacokon. A tőzsdék mélyrepülése az első negyedévben még folytatódott, március közepétől azonban gyakorlatilag az év végéig látványos emelkedés jellemezte a börzéket.

Piaci elemzők szerint ugyanakkor a vállalati teljesítmények nem támasztják alá a jelenlegi árfolyamokat, a részvénypiacok fundamentálisan túlárazottak. A BUX index az év elején még folytatódó esés következtében 2009. március 12-én éves mélypontjára süllyedt, akkor 9.461,29 ponton állt, azóta 124 százalékkal nőtt az értéke. Az éves legmagasabb záró értéke 2009-ben 21.612,57 pont volt 2009. november 11-én. Ez azonban még mindig messze van a történelmi csúcsot jelentő 30.118 ponttól, amelyet 2007. július 23-án ért el a BUX.

A részvénypiaci forgalom 2009-ben 5.160 milliárd forint körül alakult az MTI számításai szerint, míg 2008-ban 5.284 milliárd forintot tett ki. A részvény szekció napi átlagos forgalma 2009-ben a BÉT adatai szerint 20,7 milliárd forintot ért el, ami csaknem megegyezik az előző évi 21,3 milliárd forintos átlagforgalommal. Az előző évben, 2008-ban 53,3 százalékkal esett a BUX értéke, a forgalom pedig mintegy 40 százalékkal volt alacsonyabb a 2007. évinél. A vezető papírok mindegyike jelentős nyereséget ért el 2009-ben.

Az OTP egy év alatt csaknem 90 százalékkal drágult, a bankpapír 5.456 forintot ért az év utolsó kereskedési napján. Ez azonban még mindig csak a fele a papír eddigi legmagasabb záróárának, ami 10.939 forint volt 2007. július 23-án. Az OTP részvények legalacsonyabb záróára 2009-ben 1.355 forint volt ez év március 5-én. A Mol részvények ára 72 százalékkal 17.000 forintra nőtt. Az olajrészvény éves minimuma 8.205 forint volt 2009. március 12-én, történelmi csúcsa pedig 30.000 forint, ezen a záró értéken 2007. június 26-án állt.

A Magyar Telekom árfolyama szerényebben emelkedett, a távközlési cég részvényei 2009 végén 36 százalékkal értek többet, mint egy évvel korábban, 732 forinton zárták az idei évet. A gyógyszeripari papírok közül a Richter árfolyama 51 százalékkal 42.900 forintra nőtt 2009-ben, az Egis pedig 88 százalékos nyereséget ért el, 18.810 forintot ért az év utolsó kereskedési napján.

A kisebb papírok árfolyam-emelkedése elmaradt a blue chip részvényekétől, a kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX egy év alatt 37 százalékkal emelkedett, 1.991 ponton állt ez év december 31-én. Az árfolyam-emelkedések következtében a részvénypiac kapitalizációja is nagy mértékben nőtt 2009-ben: a 2008 december végi 3.554 milliárd forinthoz képest 2009 végén 5.600 milliárd forint körül volt a részvények piaci értéke. A BÉT-en jelenleg 46 vállalat részvényeit jegyzik. 2009-ben négy új társaság, a KEG, a Kulcs-Soft, a Finext és a NordTelekom részvényeit vezették be a tőzsdére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.