BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hátradőlhetünk a székben

Tegnap a kereskedés utolsó órájában második nekifutásra megszavazták Ben Bernanke mandátumának meghosszabbítását, így újabb 4 évig ő maradhat a Fed elnöke – tudósít a Cashline.

Azért csak másodszorra sikerült, mivel az első szavazás csak amolyan tapogatózó, felmérő kör volt, végül 70-30 arányban hagyták jóvá a döntést (51 szavazat kellett hozzá). Az igazi megmérettetés azonban csak ezután következik, mivel egy sor problémát kell rendeznie a Fednek a következő hónapokban: az elmúlt hónapokban piacra vezetett 1,300 milliárd dollár körüli összegek visszaszívásának levezénylése (egyelőre még csak a terveket szövögetik, a folyamat egésze hosszabb időt vesz igénybe) mellett a jegybankra nehezedő nyomást is kezelniük kell majd.

Az elmúlt hetek kommentárjaiból az domborodik ki, hogy a kongresszusban egyre többen szeretnék korlátok közé szorítani az amúgy elég nagy szabadsággal és széles jogkörrel rendelkező intézményt. Ez mindeddig nem sikerült, azonban könnyen lehet, hogy a novemberi időközi választások hajrájában és a múlt heti massachusettsi választás meglepő eredményének tükrében akár engedményekre lesz kénytelen a kormányzat.

Tegnap a piaczárást követően egyebek mellett az Amazon és a Microsoft tette közzé negyedéves számait. A szoftveripari óriás mind a nettó eredmény (74 vs. 59 cent), mind az árbevétel tekintetében (19 vs. 17,9 milliárd dollár) meghaladta a konszenzust.

Az internetes kereskedőház szintén a vártnál kedvezőbb számokat tett közzé (egy részvényre eső nettó eredmény 85 cent volt a 72 centes konszenzushoz képest), és a folyó negyedévre vonatkozóan is csinos előrejelzéseket közölt, azonban a szereplőket meglepte, hogy a társaság 2 milliárd dollár értékő részvény-visszavásárlási programot jelentett be.

A zárás utáni elektronikus kereskedésben mindkét részvény először esett, majd ezt követően igen hamar a pluszos tartományba került. Ez a minta már nem egyszer volt látható az utóbbi napokban, ám az Amazon esetében igen heves mozgások zajlottak. A rendes kereskedés 126 dolláros értékéről pillanatok alatt 116 dollárig zakózott a papír, majd nem sokkal később már 132 dollárra, majdnem 5 százalékos pluszba ugrott a jegyzés. Bár ezt követően volt némi lemorzsolódás, a kereskedésben megjárt majdnem 14 százalékos sáv azt jelzi, hogy van némi idegesség a befektetőkben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.