BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlárazott a fekete arany

Árupiac. A felülbecsült nyersanyagkereslet és az alulbecsült tartalékállomány miatt – a szakértők szűk többsége szerint – ezen a héten lefelé korrigálhat a kőolaj árfolyama, amely a múlt héten 3,5 százalékot emelkedett, és a hét közepén 83,52 dolláron 14 havi csúcsot állított be. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó 43 elemző közül 19 jósolta, hogy fundamentális okok miatt esni fog a jegyzés, míg 15 szakértő úgy vélte – elsősorban technikai oldalról –, hogy az áremelkedés ideiglenesen folytatódik, míg a maradék 9 megkérdezett semlegesen nyilatkozott. A fundamentális érv szerint túlértékelt a nyersanyag, miközben esik a fogyasztása, nőnek a tartalékok – ezen a héten várhatóan akár egymillió hordóval ugorhat meg a készlet. A múlt héten egyébként a finomítói kapacitások november óta a legalacsonyabb szintre kerültek, bár a hét közepi rekordhideg Észak-Amerikában megdobta a könnyűolaj árfolyamát. Viszont a hét végére már a gyenge munkaerő-piaci adatok hatására kezdett korrekcióba a jegyzés. A technikai elemzések szerint is hosszú távon visszasüllyed a nyersolaj ára, amelynek reális szintje a 60–70 dollár közötti sávban lehet, de a görbe rövid távon még betekinthet a 88 dolláros szint fölé. A túljegyzést jól illusztrálja, hogy az elmúlt 12 hónapban majdnem 100 százalékot drágult a West Texas Intermediate. GT

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.