BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Clinton: Rossz tanácsokat kaptam

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bill Clinton volt amerikai elnök úgy nyilatkozott a hétvégén az ABC News hírtelevíziónak: rossz tanácsokat kapott annak idején pénzügyminisztereitől a származékos papírok szabályozásával kapcsolatban, és hibázott, hogy megfogadta azokat.

Clinton - aki 1993-től 2001-ig vezette a Fehér Házat - azt mondta: mindhárman tévedtek ezen bonyolult értékpapír piaci konstrukciók természetét illetően.

Kifejtette: Robert Rubin és Larry Summers is rossz tanácsokat adott neki. Azzal érveltek ugyanis, hogy ezek a piaci eszközök meglehetősen drágák, csak a befektetők egy szűk köre fogja azokat vásárolni, és nem lesz szükség extra védelemre vagy átláthatóságra.

Clinton szerint ez az érvelés először is ott hibázott, hogy "időnként a nagy vagyonú emberek is csinálnak hülyeségeket és átláthatóság nélkül teszik".

A volt elnök azt mondta: abban is tévedett, hogy nem értette meg, milyen következményekkel jár, ha a származékos piac leromlik. Még akkor is, ha csak a befektetők kevesebb mint 1 százaléka vásárol ilyen papírokat, akkora összegről van szó, hogy ha azok bedőlnek, akkor hatással lehetnek az összes többi befektetésre és az ország egész lakosságára - mondta.

Sajnálkozva beszélt arról, hogy nem igyekezett megregulázni a származékos piacot, de hozzátette: ebben a kongresszusi ellenzék, a republikánus többség bizonyára meggátolta volna. "De legalább megpróbálhattam volna, ebben hibáztam" - fogalmazott.

Bírálta ugyanakkor utódát, George Bush elnököt, amiért kormánya visszafogta a pénzügyi szektor felügyeletét. Azt mondta, Bush jelentősen meggyengítette a tőzsdei felügyeletet (SEC) és a pénzügyi piaci ellenőrző mechanizmusokat. Clinton szerint az utóbbi évek pénzügyi katasztrófája jórészt megelőzhető lett volna, ha Bush nem bocsátja el az általa kinevezett felügyelőt a SEC éléről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.