Jelzáloghitelek: javítani akar piaci pozícióin a Budapest Bank
Új, megtakarításokhoz kapcsolt jelzáloghitel-termékkel lépett piacra a Budapest Bank – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon a hitelintézet vezetői. Az Egyenlítő Hitel névre keresztelt konstrukció lényege, hogy a hitelhez kapcsolódó folyószámlán lévő megtakarítások révén csökken a banknak megfizetett kamatok összege, ezáltal a futamidő is jelentősen lerövidülhet. Az új hiteltermék forintalapon igényelhető.
Parragi Zoltán, a bank lakossági hitelezési vezetője kijelentette: a magyar piacon eddig egyedülálló termékkel azt szeretnék elérni, hogy a Budapest Bank újra meghatározó szereplője legyen a lakossági jelzáloghitel-piacnak. Terveik szerint – tette hozzá – csak ebből a konstrukcióból 10 milliárd forintnyit értékesítenének még 2010-ben.
Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági termékmenedzsmentért felelős igazgatótanácsi tagja szerint a forinthitelek irányába történő nyitás felgyorsul a jövőben a lakossági piacon, a növekedés motorját pedig a lakáshitelek, illetve a jelzálogalapú konstrukciók jelentik majd. A bank ennek megfelelően alakította ki új hitelezési stratégiáját is. Ez utóbbi részeként – a saját fiókhálózata mellett – néhány nagy és a jogszabályi változásokra kellően felkészült hitelközvetítővel működik együtt az értékesítésben. VG


