Új HÉV-ek Budapesten: ijesztő hírt közölt Vitézy Dávid az uniós pénzekről, Lázár János minisztériuma azonnal megszólalt – pontosan elmagyarázták, mi történik most
Magyarország kormánya sem a célból, sem a céldátumból nem enged: az évtized végéig új pályán, új járművekkel közlekedhetnek majd a szentendrei HÉV utasai. Először a H5 HÉV-et újítjuk meg, aztán sorban a többit – írta az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtöki közleményében.

A most gyártói ajánlat nélkül lezárult közbeszerzési eljárás ezt egyáltalán nem akadályozza meg.
Módosított feltételekkel a lehető legrövidebb időn belül újabb tendert írunk ki, amelynek fedezetét akár hazai forrásokból is biztosítjuk.
A minisztérium közleménye szerint a szigorú időkorláttal felhasználható uniós forrásokról sem mond le: vizsgálja annak lehetőségét, hogy ezeket a forrásokat milyen más, fontos közlekedésfejlesztési cél teljesítéséhez rendelheti hozzá. Az országban 1300 milliárd forint értékben indultak és indulnak vasútiinfrastruktúra-fejlesztések, a megmaradt forrásnak tehát bőven van másik helye, ahol az uniós szabályoknak megfelelően a magyar pályahálózat fejlesztésébe tudjuk fektetni.
A tender eredménye az utasokat tehát sem rövid, sem hosszabb távon nem érinti, hiszen az új járművek beszerzéséig a HÉV üzemeltetése továbbra is biztosított, 2030-ig pedig minden kitűzött HÉV-fejlesztést végrehajtunk.
Lázár János miniszter tárcája azután szólalt meg, hogy Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja a Facebookon közölt bejegyzést a HÉV-tenderről. Ebben arról számolt be, hogy nem érkezik az 54 új vonat a csepeli, ráckevei és szentendrei vonalra. Szerinte, ha egy 330 milliárd forintos tenderen egy darab ajánlat sem érkezik, az a kiíró felelőssége. Ezt követően állította azt, hogy a 114 milliárd forint uniós pénz a szentendrei flotta cseréjére ezzel elúszott.
Ahogy arról beszámoltunk, Lázár János július végén jelentette be, hogy minden budapesti HÉV-vonalat felújítanak, és megkezdik 54 új szerelvény beszerzését. A felújítás a szentendrei vonalon indul el, az ÉKM friss közleménye szerint tehát ezekből a célokból nem adtak fel semmit, de az odáig vezető út eltérhet az eredeti forgatókönyvektől.
HÉV-kocsik: az összes vonalra érkeznek a klimatizált járművek
A Világgazdaság korábban beszámolt arról, hogy több tucat alacsony padlós HÉV-szerelvényre írtak ki közbeszerzést – derült ki decemberben az Európai Unió közbeszerzési adatbázisából. Összesen 54 darab vadonatúj, egyáramnemű HÉV-szerelvény beszerzésére nyitották meg a nyílt közbeszerzést. A projekt nettó értéke 841,45 millió euró (mintegy 326 milliárd forint).
Az új szerelvények alacsony padlósak, teljes hosszban átjárhatók, és klimatizált utasteret kapnak. Egy vonat akár 600 utast is szállíthat, a tervek szerint oldalanként 12 ajtóval rendelkeznek, ami kevesebb, mint a jelenlegi, 18 ajtós járműveké.
A kiírásban az is szerepel, hogy egy jármű ára legfeljebb 14,8 millió euró (5,7 milliárd forint) lehet. A járművek gyártására és szállítására a nyertes ajánlattevőnek 96 hónap, azaz nyolc év áll rendelkezésére.
A járműveket az alábbi HÉV-vonalakon tervezik üzemeltetni:
- H5: Budapest, Batthyány tér – Szentendre
- H6: Budapest, Közvágóhíd – Ráckeve
- H7: Budapest, Boráros tér – Csepel
- H8: Budapest, Örs vezér tere – Gödöllő
- H9: Budapest, Örs vezér tere – Csömör



