Semmi nem képes megemelni az olajárat
Az irányadó minőségű nyersolaj ára augusztusi szállításra szingapúri helyi idő szerint délben barrelenként 28 centtel 74,67 dollárra csökkent a New York-i Árutőzsde elektronikus kereskedelmében. Az olajárak egyébként már körülbelül egy éve 75 dolláros szint körül ingadoznak, mivel a globális gazdaság növekedése a fejlett országokban továbbra is lanyha.
Az éppen csak növekvő amerikai olajkészletek és a gyenge kereslet hatására a befektetők nem tettek magasabb olajárakra ajánlatot. A gazdaságra vonatkozó, rendszeres pozitív adatok hiányában a piac fundamentumai nem elég erősek ahhoz, hogy támogatást nyújtsanak egy felfelé irányuló mozgásnak - vélte Cameron Hanover a jelentésében, amelyet az AP idéz.
A kereskedők ugyan némi vigaszt nyertek az Alcoa második negyedévi jelentéséből, amely az egy részvényre jutó profit 13 százalékos növekedését jelezte, túlszárnyalva egy százalékkal az elemzők prognózisait. Ugyanakkor a Cashline emlékeztet arra, hogy eleve nyomott volt a várakozás a céggel szemben. Ma többek között az Intel eredményével folytatódik az eredményjelentési szezon.


