Dublin darabolna
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A pénzintézet gondjai súlyos veszélyt jelentenek Írország hitelképességére, amely ezért elemzők szerint az általános elismerést kiváltott kiadáscsökkentési intézkedések ellenére is az eurózóna következő válsággócává válhat Görögország után. A Standard & Poor’s a múlt hónap végén éppen a bankmentés elszaladó költségeire hivatkozva rontotta le Írország hitelminősítését, és ezeknek a költségeknek a nagy része az Anglo Irishhoz kapcsolódik. A bank saját becslése szerint nem lenne szüksége nagyobb állami segítségre a jelenleg előirányzott, összesen mintegy 25 milliárd eurónál, ám az S&P az Anglo Irish konszolidását 35, az ír bankrendszer egészének rendbetételét pedig 45-50 milliárd euróból tartja csak megoldhatónak. Összehasonlításul: az Anglo Irish által emlegetett 25 milliárd euró önmagában is az idei évre tervezett adóbevételek mintegy kétharmadát jelenti.
Miután a december 7-én bemutatandó új költségvetési tervben az írek alighanem újabb megszorításokkal szembesülnek (az idén a kormány 4 milliárd euróval fogta vissza a kiadásokat), politikai szempontból nehezen megvalósítható megoldásnak tűnt az ekkora összegeket felemésztő pénzintézet életben tartása. A tegnapi bejelentés mégis ennek a gazdaságilag talán kifizetődőbb alternatívának a győzelmét jelenti. Mike Aynsley, az Anglo Irish új vezérigazgatója korábban úgy számolt, hogy még egy fokozatos, tíz év alatt megvalósítandó felszámolás is 4-5 milliárd euróval többe kerülne, mint a bank részleges fenntartása. Utóbbi esetben ugyanis a pénzintézet hozzáférhetne az olcsóbb, jegybanki forrásokhoz, valamint a betétesek is nagyobb biztonságban éreznék magukat, ezzel pedig csökkennének az államra háruló terhek.
Kérdés azonban, hogy Brüszszel hozzájárul-e majd egy államilag finanszírozott bank továbbéléséhez, hiszen ez versenyügyi kérdéseket is felvet. Kompromisszumos megoldásként elképzelhető, hogy az Anglo Irish túlélésre kijelölt része megkapná ugyan a banki működési engedélyt, de valódi üzleti tevékenységet nem folytathatna: feladata csupán a meglévő, jónak minősített hitelek kezelése és a betétek megtartása lenne.
Ha Brüsszel elfogadja az ír javaslatot a feldarabolásra, akkor Dublin megmenekül attól, hogy egy összegben kelljen elszámolnia az Anglo Irishhoz kötődő veszteségeit. Az uniós statisztikai szabályok szerint ugyanis a bank felszámolása esetén ezt kellene tennie, amivel jövőre a GDP 20 százaléka fölé szökne költségvetési hiánya. Még ha a valóságban a költségek nem is egyszerre jelentkeznének, kérdés, hogy a befektetők miként reagálnának egy ilyen horro-risztikus deficitmutatóra. Sok jóra Dublin biztosan nem számíthatna, hiszen az Anglo Irish körüli bizonytalanság miatt a héten máris új rekordra szökött az ír állampapírok hozama.
Deficitcsökkentési nehézségek
Jelenleg is érvényes tervei szerint Írország már 2014-re a GDP 3 százaléka alá mérsékelné költségvetési hiányát az idei évre várt 11,5 százalékról, ám ezt az Anglo Irish ügye mellett más tényezők is meghiúsíthatják.
A Nemzetközi Valutaalap szerint például túlságosan is optimisták a GDP évi 4 százalékos növekedését alapul vevő várakozások. Lassabb bővülés esetén viszont többre is szükség lehet a soron következő két költségvetésnél is megígért 3-3 milliárd eurós megtakarításra. Kérdés azonban, hogy politikailag keresztülvihetők lennének-e még súlyosabb megszorítások, különösen egy olyan helyzetben, amikor a független képviselőkre is támaszkodni kénytelen kormánykoalíció – elemzők szerint – bármikor felborulhat. Reuters,
Bloomberg, The Irish Times


