Pénz- és tőkepiac

Az EKB a pénzcsap elzárására készül és nyugtatgat

Az Európai Központi Banknak (EKB) nem szabad államkötvényeket vásárolnia a megfelelően működő piacokon.

Ezt az EKB igazgatótanácsának tagja, Jürgen Stark jelentette ki a Die Welt című német lapnak nyilatkozva. "Biztosítanunk kell, hogy nem avatkozunk be intézkedéseinkkel működő piacokon" - hangoztatta az EKB szakértője a Bloomberg jelentése szerint. "Hiszen a kötvényvásárlási program kicsúszhat a kezünk közül és kvázi fiskális politikává válhat. Ezért meg kell vizsgálnunk, mennyire helyénvaló és szükséges a program folytatása jelenleg, ez jelenleg zajlik. A múlt héten nem is vásároltunk újabb kötvényeket" – közölte az EKB illetékese.

Stark szerint a túlságosan laza monetáris politikának negatív hatásai lehetnek, például csökkenti a bankok fiskális konszolidációval kapcsolatos késztetéseit. A vezető közgazdász szerint az EKB jelenleg nem lát sem inflációs, sem deflációs kockázatokat. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzpiaci helyzet megnyugodott, az EKB most fokozatosan kivezeti az átmeneti támogatási intézkedéseket. Ezt követően két feladat áll a központi bank előtt: a változó kamatozású banki refinanszírozás visszaállítása, valamint a kötvényprogram befejezése.

EKB Európai Központi Bank Bank Stark kötvény kamat
Kapcsolódó cikkek