BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régi és új aukciószervezők

Változatos kínálat és lassan éledező vevői érdeklődés jellemzi a piacot

Az előttünk álló két hétben fél tucat hazai cég rendez kisebb-nagyobb árveréseket. Közöttük van két vezető festmény-aukciósház, a Virág Judit és az Abigail Galéria (az ő anyagukat következő számunkban ismertetjük), de akad olyan galéria is, amely eddig soha nem szervezett önálló árverést. Az eredményeket mindenki feszülten várja, hiszen most dől majd el, hogy végre megindul-e felfelé a műkereskedelem szekere. Az elmúlt hetekben zajlott aukciók azt mutatták, hogy a válság még mindig hatással van a gyűjtők, befektetők vásárlási kedvére, de azért lassanként kezd visszatérni a bizalom. A Belvedere Szalon nagy sikert aratott szezonnyitó ázsiai műtárgyárverésével, majd szeptember végi festményaukcióján a tételek mintegy kétharmada kelt el, általában induló áron vagy annál egy-két lépcsővel magasabban. Gulácsy Lajos Ború és derű című vászna 18 millió forintról 22 millióra drágult (három évvel ezelőtt valószínűleg többet adtak volna érte), míg Derkovits Gyula Hazafelé című képének az ára 9,5 millióról 12 millióig emelkedett. A MissionArt múlt heti árverésén az anyag nem egészen negyven százalékára volt jelentkező, de a biztos befektetésnek számító, kvalitásos nagybányai festmények és grafikák szinte kivétel nélkül elkeltek, és általában véve élénk volt az érdeklődés a néhány százezer forintos ársávban.

E hét szombaton alacsonyabb árkategóriájú képekből válogatott árverést rendez a Belvedere. Néhány grafikai tétel (például a 68. számú, mindössze 12 ezer forintról startoló Kelety Gusztáv-rajz) mellett Frank Frigyes (39., 50 ezer) és a leginkább műgyűjtőként ismert Hatvany Ferenc báró (48., 95 ezer) egy-egy festményét is érdemes figyelemmel kísérni. Két nappal később, október 11-én tartja első önálló aukcióját a Home Galéria. A műkereskedelmi szcénában régóta ismert cég eddig legfeljebb más aukciósházakkal öszszefogva rendezett árverést. Most félszáz fotó és néhány Gorka-kerámia mellett körülbelül száz festményt és grafikát visznek kalapács alá a New York Palotában. A kikiáltási árszint néhány tízezertől 5,5 millió forintig terjed. Utóbbi Mattis Teutsch János Ülő női alak című olaj/papír festményét takarja (175.), míg Kernstok Károly Lovasok című, 1910 körül készült vászna (176.) ennél egymillióval alacsonyabbról indul.

A Nagyházi Galéria jövő heti háromnapos aukcióján elsősorban a holnap kalapács alá kerülő bútorok és műtárgyak érdemelnek kiemelt figyelmet. A több mint százdarabos bútoranyag ismét arról tanúskodik, hogy ezen a téren a Nagyházi a hazai piac vezető szereplője. Külföldi vevők érdeklődésére is számot tarthat például a 12. tételszámon induló 19. századi francia asztal, amelyen számos igényes díszítő eljárást és anyagot (teknőcpáncél és sárgaréz berakás, tűzaranyozás stb.) alkalmaztak. Ennek 1,6 millió forintos kikiáltási árához képest kifejezetten olcsónak tűnik a 15. számú, 1900 körül, mahagóniborítással és többféle intarziával készült osztrák könyvszekrény (440 ezer), vagy a 6. számú, 17. századi erdélyi „kamarás” asztal (360 ezer). Ládák, íróbútorok, szalongarnitúrák, ruhásszekrények, tükrök és képkeretek, továbbá különféle funkciójú kisbútorok követik egymást, de olyan kuriózumokkal is találkozhatunk, mint például egy egykor Zichy Mihály tulajdonában volt papírprés (41., 280 ezer).

A bútorok után következő műtárgy- és néprajzi anyagban az erdélyi népi kerámiák és más megszokott tárgycsoportok mellett egy olyan együttessel is találkozhatunk, amely ilyen bőségben nagyon ritkán kerül piacra. A 19. században kedvelt és nagy tömegben gyártott öntöttvas dísztárgyakról van szó, amelyeknek jelentős szerepük volt a szobrászati és díszítőformák széles körű elterjesztésében. A tételek kikiáltási árai a néhány tízezer forintos kategóriában mozognak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.