Amikor rakéták nyomják le a tőzsdeindexet
A dél-koreai von a jelentések után tovább, 0,9 százalékkal gyengült a dollárral szemben, és egy dollárt 1,141 vonnal jegyeztek, a koreai fizetőeszköz 1,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben november 26 óta. Szöulban az MSCI Asia Pacific Excluding Japan index 0,7 százalékkal esett, miután már 0,25 százalékkal gyengült a Yonhap jelentése előtt. A dél-koreai irányadó Kospi index szintén átmenetileg gyengült.
A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint az a tény, hogy a von azonnali gyengüléssel reagál a konfliktusokra, jelzi a bizonytalanság mértékét a térségben. November 24-én kéthavi mélységet ért el a deviza, miután az északi szomszéd támadást indított Dél-Korea ellen, és négyen életüket veszítették az incidens során.
A mostani fegyverhasználatot még vizsgálja Szöul, miközben tovább folytatja éles lőszerrel végrehajtott hadgyakorlatát a partok mentén. A feltételezések szerint Észak-Korea rakétákat lőttt ki a vitatott nyugati partszakaszon. Észak-Korea már korábban közölte, hogy amennyiben akár egyetlen rakéta átlépi határait, kemény válaszlépést kezdeménye déli szomszédja ellen.