BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabilitás: A tagok 70 százaléka kaphat reálhozamot

Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke sikerként könyvelte el, hogy 102 ezren nyilatkoztak a magánnyugdíjpénztárban maradásról és köszönetet mondott a tagoknak a Stabilitás sajtótájékoztatóján.

Január 31. még nem a végállomás – hangsúlyozta az elnök és kijelentette, bíznak az Alkotmánybíróságban, hogy megállapítja majd: nem lehet bizonyos állampolgárokat a szabad döntésük miatt másodrendűvé minősíteni.

A Pénztárszövetség sajtótájékoztatóján elhangzott: a magánpénztárak tavaly is az inflációt jelentsen meghaladó mértékben tudták növelni a hozamaikat. 2010-ben a klasszikus portfóliók átlagosan 5,95 százalékos, a kiegyensúlyozott alapok 8,62 százalékos, a növekedési portfólió pedig 10,96 százalékos átlaghozamot értek el.

Ez, mivel tavaly 4,7 százalék volt az infláció mértéke, 1,25-6,26 százalékos reálhozamot jelent. A 18 magánnyugdíjpénztár vagyona a 2009-es 2379,4 milliárd forintról 3036,1 milliárd forintra növekedett 2010-ben, ez 25,6 százalékos gyarapodásnak felel meg.

A Stabilitás számításai alapján a portfóliók működésük eddigi intervallumában pozitív reálhozamot értek el, az előzetes számítások szerint a 3,1 millió tagból mintegy 2,3-2,5 millióan számíthatnak kisebb-nagyobb mértékű pozitív reálhozamra, ennek pontos mértékét azonban az egyéni számla határozza majd meg. negatív reálhozamra főként azoknak kell felkészülniük, akik a gazdasági válságot megelőző időszakban, 2006 és 2008 között váltak pénztártaggá. Náluk ugyanis még nem tudták a pénztárak ledolgozni a válság miatt elszenvedett veszteséget.

A sajtótájékoztatón elhangzott: várhatóan négy-nyolc pénztár viheti tovább a maradó 102 ezer pénztártagot, akik az előzetes becslések szerint 350-400 milliárd forintnyi vagyonnal rendelkeznek a számláikon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.