A bankszövetség elnöke nem kívánta kommentálni az adósoknál ideiglenesen alkalmazható, a sajtóban megjelent találgatásokban szereplő 190–200 forint közötti árfolyamot, csak annyit közölt, hogy azok „feltehetően nem járnak messze az igazságtól”. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is: a később megállapítandó, ideiglenes törlesztési árfolyamot nagyban befolyásolja a majdani svájcifrank-kurzus, emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az átmeneti segítséget és nem az árfolyam-különbözet elengedését jelenti az érintett ügyfelek számára.
A jelen kondíciók mellett tényleg a 190 és 200 forint közötti törlesztési árfolyam tűnhet reálisnak: erről beszélt a TV2 kedd reggeli műsorában Rogán Antal, a Fidesz politikusa is, aki azt mondta: valószínűleg 200 forint alatti svájcifrank-árfolyamon rögzítenék a lakáshitelesek törlesztőrészletét.
A nagy kilengésekkor alkalmazandó – a tegnapi kurzushoz képest 3-8 százalékkal alacsonyabb – árfolyamnak egyébként két nagy előnye lenne: egyrészt fennmaradna azon adósoknak a fizetőképessége, akik már további forintgyengülésnél nem tudnának törleszteni, illetve kiszámíthatóvá tenné a havi terheket.
A törleszteni nem tudó ügyfelek számára az ingatlan értékesítése, majd a tartozás megfizetését követően kisebbre cserélése, illetve a szociális bérlakássá alakítása jelentheti a megoldást: utóbbi azt jelenti, hogy a feltehetően az állam tulajdonába kerülő ingatlant az adós tovább bérli. Ez a megoldás persze szintén azt feltételezi, hogy az állam, a bankok és az adósok is részt vállaljanak benne.
Erdei Tamás ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: az adósok szempontjából nincs ingyenes megoldás, tehát annak érdekében, hogy a legrosszabb forgatókönyvet elkerüljék, együttműködő magatartást kell tanúsítaniuk, és választaniuk kell a megoldási lehetőségek közül. Ugyanakkor leszögezte azt is: mindenképpen el kell kerülni, hogy a moratórium lejártával túlzottan nagy tömegű ingatlan kerüljön piacra, hiszen az zavarokat okozhatna.
Az intézkedéscsomag elfogadása mindenesetre meglehetősen sürgetővé vált. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint decemberben a bő 5300 milliárdnyi, a bankok által kihelyezett lakossági devizahitelnek alig kétharmadát törlesztették rendben az ügyfelek, és a hitelek egyötöde 90 napon belüli, közel 9 százaléka pedig azt meghaladó elmaradást mutatott. Bár a devizaárfolyamok alakulása csak az egyik eleme az adósok problémáinak, a svájci franknál ez az év ebből a szempontból sem indult jól. A Bloomberg adatai szerint az év eddigi részében 211 forintos átlagot produkált a hazai deviza a svájci frankkal szemben, szemben a tavalyi 200-zal. Az eurónál ugyanakkor különösebben nem változott a helyzet: az első három hónap átlaga 272,4, a múlt évé pedig 275 forint.
- terhek közös viselése a szereplők között
- az adósok számára önkéntes alapú
- nem járhat drasztikus hatással a lakáspiacra
- csak az együttműködésre hajlandó ügyfelek támogatása
- terhek közös viselése a szereplők között
- az adósok számára önkéntes alapú
- nem járhat drasztikus hatással a lakáspiacra
- csak az együttműködésre hajlandó ügyfelek támogatása-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.