A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Nagy veszteség - Az MKB a házibank szerepet erősítené

Az MKB csoport szokatlanul nagy, 148 milliárd forintos céltartalékot képzett 2010-ben, így a konszolidált, IFRS szerinti, adózás előtti veszteség 117,8 milliárd forintot tett ki – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Erdei Tamás elnök-vezérigazgató.

A leánybankokkal összefüggő eredménytételektől és banki különadótól megtisztítva az MKB Bank szintjén 47,5 milliárd forint lenne a veszteség. Erdei Tamás hangsúlyozta: a céltartalékolással a bank lefedte a portfólióban lévő kockázatokat, így stabil, jó induló pozícióban kezdett neki a 2011-es évnek.

A tulajdonosok (a Bayerische Landesbank és a Bawag) bizalmát jelzi – tette hozzá -, hogy több lépcsőben összesen 208 millió euró tőkeemeléssel és egyéb juttatással járultak hozzá a bank stabilitásának erősítéséhez.

Ami az idei kilátásokat illeti, az elnök-vezérigazgató szerint nem lehet számítani gyors élénkülésre a piacon 2011-ben sem. Ezzel együtt a bank szegmentáltan bár, de növelni kívánja az üzleti aktivitását. Ilyen terület lehet elsősorban a termelő vállalatoké, illetve a moratórium feloldásával a forint jelzáloghiteleké, és erősítené szeretnék az elektronikus szolgáltatások, illetve az MKB „házibank” szerepét is.

2011-ben belép az MKB a POS-terminálok piacára is. Az idén várható eredmények kapcsán Erdei Tamás kijelentette: 2011-bn már nyereségre számítanak, amely a különadót nem figyelembe véve hasonlatos lesz a korábbi években elért szinthez, és az extra terhet beszámítva is a pozitív tartományban marad majd.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek