Pénz- és tőkepiac

A befektetők imádnak mindent, ami fém - Az olajhelyzet rémes

Az ázsiai kereskedelemben hétfőn az alapanyagok általános drágulása volt megfigyelhető, ennek következtében a Reuters-Jefferies CRB index újabb két éves csúcsot ért el a dollár gyengülésének és a Kínából érkező erőteljes kereskedelmi adatok hatására.

A vörösréz ára magasabbra kúszott a londoni fémtőzsdén LME 0,3 százalékkal emelkedett, tonnánként 9 905 dollárt érve el, miután hivatalos források azt közölték, hogy Kína vörösrézimportja 30 százalékkal növekedett egyhavi rátán. Az ón ára is rekordot ért el a második egymást követő jegyzési napon, az ólom pedig hároméves csúcsot döntött a londoni fémtőzsdén.

Az arany ára is immár az ötödik egymást követő jegyzési napon ért el csúcsmagasságot, unciánként meghaladva az 1 476 dollárt, mivel a dollár további gyengülésének lehetősége a befektetők figyelmét a nemesfémre irányította. Eközben rekord forgalmat bonyolított az ezüst is. "Úgy vélem, jó esély van arra, hogy az arany ára ebben a negyedévben elérje az unciánkénti 1 500 dollárt is. Sőt, még feljebb is kúszhat, ha a dollár gyengesége folytatódik és a Federal Reserve folytatja a laza monetáris politikát" - mondta Ong Yi Ling, a szingapúri Phillip Futures befektetési elemzője a Reutersnek nyilatkozva.

A befektetők a bizonytalanságok láttán a nemesfémek felé fordulnak, és aranyba, ezüstbe invesztálnak. Az Aranypiac beszámolója szerint dollárban számolva eddig 125 százalékot erősödött az ezüst árfolyama az elmúlt 12 hónapban. A GFMS csütörtökön megjelent éves ezüstpiaci elemzése (World Silver Survey) szerint ez az ipari kereslet bővülésére és a töretlen befektetői érdeklődésre vezethető vissza, amelyek a továbbiakban is az ezüstárfolyam alakulásának legfontosabb mozgatórugói maradhatnak.

Ugyanakkor a Brent minőségű nyersolaj ára 50 centtel közel 126 dollárra csökkent hordónként, miközben az amerikai könnyű nyersolaj ára szinte változatlan, 112,69 dollár.  Ám még ha a nyersolaj árak egyelőre kiegyenlítődnek is, a benzinárak továbbra is emelkedhetnek, mert a korábbi áremelkedések megjelennek a kiskereskedelmi piacon és éreztetik hatásukat a fogyasztók kiadásaiban.

Az olajpiacon mutatkozó feszültségeket illusztrálja, hogy Szaúd-Arábia a hétvégén közölte: szükség szerint bármekkora kitermelésnöveléssel képes segíteni a piacot. Független elemzők szerint is egyensúlyban van a tényleges kereslet és kínálat, ám a kőolaj árát nem csupán a napi spekuláció emeli - a dollár gyengülése miatt -, hanem afféle, hosszabb távú megfontolások is, hogy a világgazdaság javulóban van, a világ harmadik számú energiafogyasztója, Japán olajimportja pedig a korábban vártnál sokkal jobban fog növekedni, amikor az újjáépítés szükségletei szembekerülnek az áramhiánnyal a földrengésben és a szökőárban elpusztult atomreaktorok miatt.

A befektetőket azonban az aggasztja a legjobban, hogy mi történnék, ha az észak-afrikai és a közel-keleti lázongások átterjednének éppen Szaúd-Arábiára is, ami felidézné annak veszélyét, hogy átrendeződhet a térség és az Egyesült Államok stratégiai kapcsolatrendszere.

arany Portugália ólom réz Líbia olaj aranypiac fém elemző
Kapcsolódó cikkek