Pénz- és tőkepiac

Óriási lobbiszervezet alakult a bankszektor ellen

Kereken harminc európai szövetség és civilszervezet csatlakozott eddig a Financewatch elnevezésű ellenlobbihoz, amely szembe akar szállni a pénzügyi ágazat befolyásával.

A Financial Times Deutschland értesülése szerint a tagok között szerepel az Oxfam, a Transparency International, az Európai Kisbefektetők Szövetsége (Euroinvestors), továbbá az Európai Szakszervezeti Szövetség és az EU fogyasztóvédelmi szövetsége, a BEUC.

A brüsszeli szervezet tíz fix állású alkalmazottból álló teammel idén nyáron kezdi el az operatív munkát. Júniusban tartják az első taggyűlést, és hét fős felügyelőbizottságot választanak. Az ellenlobbi létrehozásával a szövetségek a pénzügyi ágazaton kívüli szakmai ismereteket akarják javítani. Az európai parlamenti képviselők tavaly nyáron hívták fel a figyelmet a hiányzó szakértelemre, ami szerintük veszélyt jelent a demokráciára. A képviselők akkor egy új szervezet létrehozását sürgették.

A Financial Times Deutschland úgy tudja, hogy már több mint ezer érdeklődő jelentette be csatlakozási igényét. A Financewatch-ba egyénileg is be lehet kapcsolódni, feltéve, hogy az adott szervezet nem a pénzügyi ágazatban tevékenykedik. A lap úgy tudja, hogy az új csoport működésének finanszírozása egyelőre csak részben biztosított, ugyanakkor a civilek hangsúlyozták, hogy maximális átláthatóságra törekszenek a pénzügyi szektor befolyásolási kísérleteinek kiküszöbölésére.

BEUC ellenlobbi Bank lobbi Transparency International fogyasztóvédelmi
Kapcsolódó cikkek