Kényszerpihenőre megy az UCB
A társaság vezetése közölte: a pénzügyi és gazdasági válság következtében kialakult rendkívül kedvezőtlen piaci viszonyok közepette komoly erőfeszítéseket tettek ugyan arra, hogy fenntartsák az üzleti tevékenységüket, ám szakértői elemzések alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a hitelezés felfüggesztése elkerülhetetlen. Ez a döntés egyúttal a szervezet átalakítását is szükségessé teszi, a cégnél létszámleépítést is terveznek, ennek tényleges feltételeiről és kereteiről a menedzsment jelenleg is tárgyal a munkavállalók képviselőivel.
Hogy meddig tart a kényszerpihenő, arról nem nyilatkozott lapunknak az UCB. A cég értékesítő partnereinek kiküldött levél is csak annyit tartalmaz, hogy a „piaci körülmények pozitív változásáig” nem fogadnak be új szerződéseket. A már folyamatban lévő ügyeket viszont a felfüggesztés nem érinti, ha a hitelt július 15-ig sikerül folyósítani. Az ügynököknek és az ügyfeleknek egyébként sietniük kell, a hitelező ugyanis a kiadott ütemterv szerint utoljára május 26-án rendel meg az ingatlanokra értékbecslést, a hitelkérelmi dokumentációkat pedig június 10-ig fogadja be, az utolsó hitelbírálati döntést pedig június 15-én hozzák meg. Az, akiknek a beadott hitelkérelme aznap még hiányos lesz, számíthat arra, hogy visszautasítják az igénylését.
Az UCB döntését azért is sajnálják az üzletkötők, mert ez a társaság volt sokáig az egyik motorja a hazai devizaalapú jelzáloghitel-kiváltási piacnak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján publikált Aranykönyv szerint 2009-ben a cégnek mintegy 45,6 milliárd forintnyi ügyfélhitele volt, ezt a meglévő portfóliót a kényszerszünet idején is kezelni kívánja a társaság.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


