Önmagában az állományi adatokat vizsgálva nem ilyen elszomorító a kép, hiszen az áprilisban a lakosságnál lévő, 4068 milliárd forintnyi lakáshitel 2,6 százalékkal meg is haladja a bázisidőszakit. A növekedés viszont nagyrészt a forint gyengülésének hatását tükrözi: az elmúlt egy évben gyakorlatilag csak a svájci frankkal szembeni kurzus alakulása mozgatta a kimutatott állományt, amely egyébként az év végén még jóval 4300 milliárd forint fölött mozgott.
A kínálati oldallal pedig nincs különösebb baj, hiszen a hitelintézetek az idén is megjelentek a tavasszal szokásos akciós ajánlatokkal, sőt, új típusú konstrukciók is feltűntek a piacon. Ez utóbbiak közé tartozik a Budapest Bank Valóraváltó Kölcsön névre keresztelt konstrukciója. Ennek lényege, hogy az ügyfél a teljes futamidő alatt változatlan törlesztőrészletet teljesít, így a visszafizetés jól tervezhetővé válik.
Az UniCredit Bank pedig márciusban vezette be Előrelátó hitel nevű termékét: ennek lényege, hogy a hitelintézet előre – akár még a megvásárolni kívánt lakás kiszemelése előtt – tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy mekkora összeget, milyen feltételekkel tud felvenni a banktól a kölcsön igénylése alkalmával. A bank felméri, mekkora önerőt tud vállalni az ügyfél, és megvizsgálják a fizetőképességét és a lehetséges fedezetet is. Ezek alapján ad az UniCredit egyfajta hitelígérvényt, az ügyfél ennek tudatában fél év alatt döntheti el, a később kiválasztott, megfelelő lakás megvásárlása során él-e a hitelígérvénnyel. A bank lehetőséget kínál arra, hogy a törlesztőrészleteket az előre megállapodott 1, 3, 5 vagy akár tíz éven keresztül is változatlan összegben fizesse a kölcsönt felvevő. Hasonló elven működik az FHB Tisztasor névre keresztelt konstrukciója, amelynek segítségével szintén a saját lehetőségeit mérheti fel előzetesen az igénylő.
Az új termékeken kívül akciós ajánlatokban sincs hiány a piacon. Az OTP csoportnál igényelt lakás-, illetve jelzáloghiteleknél a közjegyzői díjon, illetve a hitelbiztosítéki értékmegállapítási díjon spórolhat az ügyfél. Az akció a július 1-jéig befogadott forintalapú lakás- és jelzálog típusú hitelekre vonatkozik (az áthidaló hitelt kivéve), és érvényes a forint- vagy euróalapú lakáslízingre is. Hasonló akciókat tart érvényben egyebek mellett az Erste, a CIB és az MKB Bank is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.