BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már Bernanke bíztatásának sem hisz a piac

Az amerikai részvénypiac kedden egy lefelé tartó hullám közepén emelkedő gap-pel nyitott, és ezek a lehetőségek általában nagy figyelmet vonzanak. Ekkora korrekcióban sokaknak fordul meg a fejében, hogy a további emelkedésre játsszanak.

Szerző: Tradenet Global

Az ilyesmi azonban sokszor vezet rossz eredményre, és eső trendben vásárolni nem a legjobb ötlet. A profi kereskedők az ilyen lehetőségekre inkább úgy tekintenek, mint jó feltételekkel tudnak vételi pozíciókból kiszállni, illetve újabb eladási pozíciókat indítani. A korábbi támaszokról, melyek így ellenállássá változtak.

Az S&P 500 index visszatesztelt az áprilisi mélypont 1295-ös szintjére, és ez jó lehetőséget adott újabb short pozíciók nyitására szűk stopok mellett.

Ben Bernanke beszédében 2011 második felére már javuló kilátásokról beszélt, a piac azonban nem reagált pozitívan ezekre a biztató szavakra. Ezeket a frázisokat Bernanke már régóta hangoztatja, és talán a legutóbbi számokat látva a piaci szereplők már kritikusabban fogadják. Egyes vélemények szerint ismét az inflációs spirál beindulása fenyeget.

S&P500 (SPY)

Az ötödik hete tartó hanyatlás és a hatodik hét rossz kezdése után a befektetők arra számítottak, hogy a piac gyorsan visszarúgózik a pozitív tartományba, de ez nem következett be. Az S&P 500 index az 1300-as kulcsszint és az áprilisi mélypont alá esett. Most mindenki azt várja, hogy a következő jelentősebb támasz elesik-e 125 pontnál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.