Pénz- és tőkepiac

Mikor vegyünk eurót, kunát a nyaraláshoz? Itt a válasz

A nyár kezdetével sokan kezdenek el spekulálni, mikor érdemes a költőpénzhez szükséges valutát megvenni. Megkérdeztünk néhány elemzőt, ők mit tanácsolnak, s milyen árfolyam várható a fő célországokban.

A jelenlegi előrejelzés szerint a következő hetekben erősödhet a forint az euróval szemben, így érdemes lehet néhány napot, hetet várni a vásárlással – mondja lapunknak Török Zoltán, A Raiffeisen Bank elemzője. Az eurót jelenleg 266 forintos szinten jegyzik, ez arövid távon 263-265 forintra erősödhet, ám jelentősebb 260 forintos szint alá biztosan nem kerül a kurzus – teszi hozzá.

„Minden attól függ, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a görög adósságválság újabb csomagjára, amelyet az előzetes hírek szerint péntek délután piaczárás után jelenek be” – hangsúlyozza Török Zoltán. A szakember szerint minden alternatíva megnyugtató lehet, hiszen a görögországi bizonytalanság erősen nyomasztja az eurózónát, s az ahhoz kötődő gazdaságokat, ami nyomot hagy a devizák árfolyamán is. Az euró – az esetleges újabb mentőcsomag bejelentését követően - erősödhet ugyan, de ez elsősorban a dollárral, jennel szemben lesz érzékelhető.

Karsai Péter, Commerzbank elemzője szerint már most is „jó üzlet” euróból bevásárolni, hiszen a korábbi heteket tekintve erős a forint árfolyama. Mint mondja, az, aki bízik a görög probléma megoldásában, annak érdemes egy kicsit várnia, mert várhatóan a június 20-ai Ecofin-ülésen véglegesítik a helyzetet, ami nyugtatóan hathat a piacokra. A görög helyzet rendezése nem csak az euró, hanem a feltörekvő országok fizetőeszközére is kedvezően hathat.

Karsai Péter – éppen a görögök problémájának a megoldása miatt – erőteljesebb forinterősödést vár az amerikai dollárral szemben. Szerinte, ha az Európai Központi Bank (EKB) júliusban a várakozásoknak megfelelően megemeli a jegybanki alapkamatot, az akár 1,51 dolláros euró árfolyamszintet is eredményezhet, s nem elképzelhetetlen, hogy 180 forint alá csökkenjen a forint dollár kurzusa. Az Egyesült Államok fizetőeszközét jelenleg 184-185 forinton jegyzik.

Török Zoltán szerint a fonttal szemben is várható jelentősebb erősödés: jelenleg 302 forinton jegyzik  brit fizetőeszközt, míg rövid távon 298 forintra erősödhet az árfolyam. Így a fontot vásárlóknak is érdemes egy kicsit kivárniuk.

Horvátországba is várhatóan sok magyar turista utazik, ám a kuna árfolyamát nem kísérik olyan figyelemmel az elemzők, mint a világ vezető devizáiét. Az elemző azt azonban elmondta, hogy a kuna árfolyamában erősen érződik a szezonális hatás: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a nyár elején jellemzően erősebb a horvát fizetőeszköz. Ezért, aki Horvátországba utazik idén, annak érdemes minél előbb megvennie.

Hasonló véleményen van Karsai Péter is. Horvátországban az előzetes szállodafoglalások azt mutatják, hogy dél-nyugati szomszédunk rekordévre számíthat turistaforgalom tekintetében idén. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban jelentősen megugrik a kereslet az ország fizetőeszköze iránt, amely árfolyamerősödést vetít előre.

üdülés forint kuna font dollár fizetőeszköz euró költőpénz
Kapcsolódó cikkek