„Szinte mindent eladtunk, a vásárlókedv a kortárs piac csúcsát, a 2007-es évet idézi” – fogalmazott a The Art Newspapernek Barbara Gladstone New York-i galerista. A megnyitó estéjén túlságosan is nagy tömeg zsúfolódott össze a standoknál; Andreas Gegner, a Sprüth Magers vezetője szerint egyes fontos gyűjtőik 45 percet is kénytelenek voltak várni a sorukra, annyi érdeklődővel volt kénytelen beszélgetni.
A sok látogató persze nem jelent feltétlenül sok üzletkötést is, ám ezúttal abban sem volt hiány. A modern mezőnyben például gyorsan gazdára talált Georg Baselit: Luise, Lilo, Franz und Johannes című festménye 430 ezer euróért, a kortársaknál pedig a svájci Not Vital 2011-ben készült 2. számú Hold című objektje 260 ezerért.
A milliós árú tételek természetesebben nehezebben keltek el, de ebben a sávban is volt forgalom: Fernand Léger egy 1942-es festményéért és Paul McCarthy Fehér hó törpe című, egészen friss munkájáért megadtak egyenként 2,8 millió dollárt. Az új médiumok iránt is volt érdeklődés; Douglas Gordon Spirál című, 2010-es videójának mind az öt példányát elvitték, egyenként 75 ezer dollárért.
A forgalom élénkülésén túl az idei Art Basel azért is izgalmas volt, mert egyértelműen mutatta az európai gyűjtők térnyerését az amerikaiakkal szemben. Egy londoni kereskedő, Anthony Wilkinson szerint most zömmel európai ügyfelek vásároltak tőle; egy amerikai kollégája pedig úgy fogalmazott, hogy míg tavaly a forgalom 80 százalékát honfitársaival realizálta, és csak 20 százalékát európaiakkal, addig az idén nagyjából fordított volt az arány.
Ennek részben a dollár gyengesége lehetett az oka – legalábbis a vásár elején, hiszen utána a görög válság eszkalálódása nyomán gyengült az euró. (A bázeli vásár mindenesetre nem tartott elég sokáig ahhoz, hogy érdemben megforduljon a trend.) Az európaiak mellett persze a feltörekvő gazdasági hatalmak képviselői is aktívak voltak. Adam Sheffer, a Cheim & Read vezetője például saját elmondása szerint török vevőknek adta el az összes nála lévő Hans Hartung-képet.
