BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesen alakulÓ hozamok

A kötvényalapokon viszonylag jól lehetett az idén keresni. Ennél jobban csak azok jártak, akik egy jól megválasztott abszolút hozamú alapba tették a pénzüket. A feltörekvő piaci és például a pesti tőzsdén befektető konstrukciókon viszont hatalmas veszteség keletkezett.


Keveset kockáztatva vagy abszolút hozamú alappal lehetett az idén több-kevesebb nyereséget elérni – ez a tanulság szűrhető le

a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) első kilenchavi adataiból. A tőzsdék zuhanása miatt nincs például olyan részvényalap, amelynek az árfolyama ne lenne mélyebben, mint az év első napján. A viszonylag szerény mínuszban lévő alapok jellemzően az észak-amerikai

piacon vagy pedig olyan környezetben fektették be az ügyfelek vagyonát, ahol a dollár erősödésén nyerni lehetett. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy miközben az S&P 500 két számjegyű mínuszba került kilenc hónap alatt, addig a tengerentúli piacon befektető forintelszámolású részvényalapok jobban teljesítettek.

A feltörekvő piaci részvényalapok még rosszabbul vészelték át az első három negyedévet, mint a fejlett piaciak. A befektetők augusztus elején kezdtek igazán elfordulni ezektől az eszközöktől, ennek hatására szeptember végére legalább 15-20 százalékos árfolyamcsökkenést szenvedtek el e konstrukciók. A BUX indexet követő alapok is – hasonlóan a pesti börze irányadó mutatójához – komoly árfolyamesésen mentek keresztül, nagyjából 26 százalékot csökkentek az év eleje óta. Hasonlóan nagy mértékben esett az orosz és a török piacon érdekelt alapok árfolyama, valamint a zöldalapoké.

A kevésbé kockázatos kötvényalapok ezzel szemben az év eddigi részében jól hoztak, többségük hozama meghaladta a bankbetétekét. Az Aegon nemzetközi kötvényalapja csaknem 10 százalékot szedett magára kilenc hónap alatt, de a hazai hosszú és rövid kötvényalapok is 4–7 százalékos pluszban járnak. A jövő azonban kérdéses, az állampapír-piaci hozamok ugyanis az elmúlt hetekben meredeken növekedni kezdtek, és egyre többen számítanak kamatemelésre is a magyar piacon. A devizakötvények kockázati felára (CDS) 2009 tavasza óta nem látott csúcsokon jár, a forint is rendkívül gyenge, ezek a tényezők pedig nem tesznek jót az állampapíroknak. A pénzpiaci és likviditási alapoknál az árfolyamcsökkenés kockázata viszonylag kicsi. Az idén ezek a konstrukciók is elég jó befektetésnek bizonyultak, sok közülük az akciós betétekkel vetekedő hozammal örvendeztette meg befektetőit. A forint gyengülése miatt a Budapest Alapkezelő eurós pénzpiaci alapja lett az idén a legjobb, ez a konstrukció 7,5 százalékot szedett magára az év eleje óta.

Nagyon vegyes a kép a származtatott alapokat és azon belül is az abszolút hozamú konstrukciókat tekintve. Ezek között megtalálhatók az idei legjobban és legrosszabbul teljesítők is. A nagymértékben a portfóliómenedzserek szakértelmére bízott alapok egy része fogadhat a piacok esésére, sőt, akár tőkeáttételes pozíciókat is felvehet, ennek köszönhetően bármennyit estek is a tőzsdék, van olyan konstrukció, amely több mint 50 százalékos nyereséget halmozott fel kilenc hónap alatt. A kategória egyik legkockázatosabb eszköze, a Concorde Alapkezelőnél lévő Nyilasi 2015 spekulatív származtatott befektetési alap azonban

hiába vonzaná impozáns hozamával a befektetőket, zárt végű lévén újabb tőke már nem kerülhet bele, csak a meglévő befektetési jegyekből vásárolhatnak az érdeklődők a másodpiacon.

A nyílt végű abszolút hozamú alapok között is akad jó néhány, amely a viharos piaci környezet ellenére két számjegyű hozamot ért el az idén. Az Erste és a Budapest Alapkezelő abszolút hozamú alapjai mellett az OTP Alapkezelő két konstrukciója, a Supra és

a G10 Euró is tíz százalék fölötti nyereséget hozott három negyedév alatt, s nem sokkal maradt

le a tízszázalékos lélektani határról a concorde-os Citadella és

Platina Pí, valamint az Erste abszolút hozamú devizaalapja. Voltak azonban olyan portfóliómenedzserek is, akik az év eddigi részében az alapjuk teljesítménye alapján feltehetően mellényúltak. A Reálszisztéma Marco Polo alapja 25 százalékot esett, az Access BWM hedge fund követő alapja csaknem 40-et bukott.

Az ingatlanalapoknál is megfigyelhető a kettősség a hozamok terén. A lakossági befektetők által kedvelt nagyobb alapokról elmondható, visszatértek a válság előtti formájukhoz, és nagyjából a pénzpiaci alapoknak megfelelő hozamot értek el az év eddigi részében. Néhány kisebb, pár százmillió forintos vagyonú alap árfolyama viszont az idén is tovább csökkent. A garantált alapok ez évi teljesítményében is komoly különbségek mutatkoznak. A legjobban a nyersanyagpiac teljesítményéből részesedést ígérő konstrukciók állnak, annak ellenére is, hogy a kőolaj és az arany ára az utóbbi időszakban már csökkent. A lista végére az egyes részvénypiacokból profitot remélő alapok kerültek, több ázsiai és BRIC- (Brazília, Oroszország, India és Kína) piacon befektető konstrukció árfolyama is 8-10 százalékot csökkent január óta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.