Taylor Swift eljegyzése beindította a tőzsdéket
Taylor Swift keddi eljegyzési bejelentése újabb példa a hírességnek az amerikai vállalati, illetve gazdasági szférára gyakorolt befolyására. Az énekesnő közösségi médiában közzétett bejegyzése, amelyben megosztotta a nagy hírt, hogy eljegyezték egymást Travis Kelce NFL-játékossal, nemcsak a rajongókat villanyozta fel, hanem jó néhány részvény árfolyamát és a fogadások piacát is megmozgatta – írta meg az Origo.

Komoly üzleti hatása van Taylor Swift eljegyzésének
Pozitívan reagáltak a hírre a Signet Jewelersnek, a nagyobb tőzsdéken forgalmazott kis számú ékszercégek egyikének a papírjai, amelyek több mint 6 százalékkal zártak magasabban szerdán. Ezt a keddi kereskedésben mintegy 3 százalékos emelkedés előzte meg, és a részvények már közvetlenül Swift és Kelce délutáni bejelentés után megugrottak. Ez annak volt köszönhető, hogy a rajongók egymásra licitálva igyekeztek megfejteni a fotók alapján, hogy milyen típusú gyűrűt választott Swift.
A Ralph Lauren részvényeinek árazása szintén emelkedett, ugyanis a pár mindkét tagja ilyen márkájú ruhában látható a bejegyzésben szereplő képeken: szerdán 0,5 százalékkal erősödtek a ruházati cég papírjai, egy nappal korábban pedig 2 százalékponttal. A CNBC idézi Ashley Helgans, a Jefferies elemzőjének véleményt, aki szerint Swift márka iránti látható vonzalma pozitív a részvények számára.
Egy másik ruházati vállalat, az American Eagle részvényei több mint 8 százalékkal ugrottak meg szerdán, miután együttműködést jelentettek be Kelce sportruházati márkájával, a Tru Kolorsszal. Kelce lesz a kollekcióhoz kapcsolódó kampány főszereplője.
Más márkák is siettek, hogy profitáljanak a Swift és Kelce közötti eljegyzésből
– erről itt olvashat bővebben.