Szárnyal a frank a forinttal szemben
Az EMU tagokon kívül a nagy többség homogén egységet képviselt, de négy EU tag fenntartásokkal élt. Anglia és Magyarország elutasította a felvetett francia-német szigorúbb szabályozásokat, míg a svédek és a csehek diplomatikusabban úgy reagáltak, hogy nekik időre lesz szükségük, hogy az adott ország parlamentje hozhassa meg majd a végső döntést az új paktummal kapcsolatban – idézi fel a hajnali eseményeket Karsai Péter.
Az első kör alapján 27-ből legrosszabb esetben 23-an aláírhatják az új egyezményt, ami végső soron nem rossz eredmény, bár tény, hogy Anglia kimaradása foltot hagy az egész EU reformfolyamat megítélésén, és a reformfolyamat lassabbá válik így.
Az EU kongresszus előtt az EKB kamatdöntés sajtótájékoztatója fordulópontot hozott, vagy legalábbis kizökkentette az euró/forint árfolyamát a 300 körüli oldalazós zónából, Mario Draghi szavai elbizonytalanította a piacokat, a kockázatkerülés lett úrrá, ennek hatására 306 fölé is került a kereskedés – írja Karsai Péter.
Hozzátette: a mai brüsszeli fejlemények ennek fényében nem valószínű, hogy gyors forinterősödést eredményezhetnek, fokozatosan viszont még mindig van esély arra, hogy tartósabban 300 alatt rekedjen meg az euró/forint árfolyama, de mindez döntően a kormány-IMF tárgyalásokon fog múlni.
„Tegnap megtörtént az eurózóna alapkamatának a csökkentése, 1,25-ről 1,00 százalékra esett az irányadó kamatráta. Nem sokkal később az EKB elnöke bejelentette az új intézkedéseket, ami eleinte erősítette az eurót a dollárral szemben, majd fordult a kocka, és elindult a közös deviza mélyrepülése” – mutat rá az elemző.
Az infláció alakulása kordában van, azzal nem lehet gondja az EKB-nek, viszont a GDP növekedéssel annál inkább. Idénre 1,5 százalék körüli bővülés várható, de a 2012-es évben már a visszaesés lehetősége is számításba került, -0,4-es visszaesés és 1,00 százalékos szerény bővülés is lehetséges.
A kötvényvásárlási program nem bővül, sőt, Draghi arra számít, hogy az EU reformok elegendőek lesznek ahhoz, hogy a kötvénypiacok stabilizálódnának. Ez a kijelentés idegessé tette a kereskedőket, az euró szabadesésbe kezdett, ma reggelre az euró/dollár árfolyama megközelítette az 1,3280-as szintet, a dollár/forint árfolyam pedig 232 felett is járt nem sokkal a piacnyitás után.
Két nap alatt csupán egy százalékot erősödött (1,2450-ről 1,2330-ig) a frank az euróval szemben annak ellenére, hogy ma hajnalra kiderült, hogy nem lesz gyors EU-s megállapodás. A frank/forint viszonylatban jóval markánsabb az eltérés, ebben a devizapárban a frank több mint 4 százalékkal tudott erősödni a forint ellen, hiszen szerda reggel még 241 alatt, míg a mai piacnyitáskor 250,50-nél járt a frank/forint kurzus, zárja kommentárját Karsai.


