Nem hisz a magyar kormánynak a SocGen – El kell adni a forintot!
A magyar kormány nagyobb nyitottságot mutat az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap segélycsomagja kapcsán, azonban ez egy „rövid távú taktika” – vélekedett Guillaume Salomon, a bank londoni stratégája.
A Société Générale közgazdásza azután adta ki elemzését, miután a múlt héten Budapesten járt és tisztségviselőkkel találkozott. „A forint 325-ös szintre eshet az euróval szemben” – írja Guillaume Salomon.
A forint hétfőn 310-es szint körül mozog az euróval szemben.
A SocGen elemzője úgy látja, hogy az EU és az IMF felé irányuló békülékeny magyar kormányzati kommunikáció nem több, mint egy újabb taktika.
A Société Générale elemzői arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kétszer 50 bázisponttal emeli az irányadó kamatszintet.
Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy a forint leértékelődése esetén 300 bázispontos kamatemelésre is sor kerülhet.


