Szárnyakat kapott a forint
Egyrészt a kedvező nemzetközi hírek (sikeres olasz és spanyol aukció), másrészt Magyarországgal kapcsolatos események is erősítették a forintot. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) sikeresen bocsátott ki 3, 5 és 10 éves államkötvényeket, a tervezettnél nagyobb mennyiségben, és az előző aukcióhoz képest alacsonyabb hozammal. A piaci bizalom ezen tesztjét tehát sikeresen kiállta Magyarország.
A forint gyengülését (324 felett új történelmi mélypontot ért el ebben az évben) az tudta megfordítani, hogy a kormányzat változtatott retorikáján az IMF-tárgyalások kapcsán, és elkötelezettnek tűnik egy megállapodás megkötésére.
A kormányzat mind a hitel típusának kérdésében, mind a vitatott jogszabályok kapcsán hajlandónak tűnik kompromisszumra. „Készen állunk arra, hogy megfontoljuk a jogszabályok megváltoztatását, amennyiben ez szükséges” – írta a héten nyilvánosságra került levelében az Európai Bizottságnak Martonyi János. A külügyminiszter utalt az új jegybanktörvényre, valamint az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő törvényre.


