Commerzbank: Már nem csak a forint érzi a bizalom kisebb megingását
Nemcsak a devizakurzusban, hanem a hazai kötvényhozamokban és az 5 éves magyar államkötvény CDS-felár alakulásában is nyomon követhető a kereskedői bizalom mérsékelt megingása. Ez magyarázható a nemzetközi kockázatvállalás kismértékű alábbhagyásával, és azzal is, hogy egyre több cikk, elemzés jelenik meg arról, hogy növekszik az IMF-EU megállapodás csúszásának esélye – írja a Commerzbank közgazdásza.
Úgy látja, üdvös lenne egy tárgyalási ütemterv bemutatása, vagy egy sajtótájékoztató, hogy miként állnak a dolgok, mikorra várható a szerződéskötés.
A romló munkanélküliségi számok (a decemberi 10,7 helyett 11,1 százalék az állás nélküliek aránya) nem változtatták érdemben a délelőtti kereskedést. A délutáni MNB kamatdöntési sajtótájékoztatóra várhatóan már jobban figyelnek a kereskedők. Az elemzői konszenzus nem vár változtatást, az alapkamatot valószínűleg 7 százalékon tartja majd a jegybank, ezzel hazánké marad az EU legmagasabb alapkamata, mutat rá Karsai Péter.
Hozzátette, nem változtatott az euró/dollár árfolyamán túl sokat, sem a Bundestag alsóházának sikeres szavazása a görög mentőcsomagról (annyi szépséghibával, hogy ellenzéki támogatás kellett Angela Merkelnek a többséghez), sem a Standard & Poor’s hitelminősítő görög besorolásrontása az úgynevezett „Selective Default” kategóriába.
Mindezek nem érték meglepetésként a piacokat, így a hétvégén bejelentett EKB-s likviditásbővítő program továbbra is képes támogatni az eurót, gyengébb szinten tartani a dollárt. Az euró/dollár árfolyama így tartja magát az 1,3450 körüli szinteken, míg a dollár a forinttal szemben gyengülni tudott - a dollár/forint árfolyama 217-ről 215,50-ig esett.
Az Egyesült Államokban ma publikálják a januári „tartós cikkek rendelési állomány” adatát, illetve a februári fogyasztói bizalmi indexet. A mai publikációknál fontosabbak a holnapi amerikai GDP számok, melyek jobban befolyásolhatják a kereskedők hangulatát, és ezen keresztül az árfolyamokat – véli a Commerzbank szakértője.
Az euró/forint árfolyamánál hétfő délutánra forinterősödést tapasztalhattunk, de mindez igaz a frank/forint kurzusára is, miután az euró/frank árfolyama alig mozdul, gyakorlatilag 1,2050 környékén befagyott. 240-242 közötti frank/forint árfolyam várható mára, zárja elemzését Karsai.


