Tisztázódott az adó-félreértés, lenyugodhat a Mol
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy már a szerdai kereskedés vége felé tisztázódott a Mol-lal kapcsolatos félreértés, amit a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett adóváltozásokból származott, így a Mol akár visszatérhet a keddi árfolyamához.
A Richter vártnál is jobb eredménye vételre ösztönözheti a befektetőket, árfolyama akár 37.000 forintra is emelkedhet, a Matávnál elképzelhető egy kis gyengülés a most megjelent eredmény miatt.
Az OTP a nemzetközi hangulathoz igazodva emelkedhet, amit a forint árfolyamának erősödése is alátámaszthat - magyarázta Varjú Péter, aki úgy véli, hogy a most még bizonytalan görög helyzet végkifejlete pozitív lesz.
A Mol 345 forinttal, 2,05 százalékkal 16.500 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,27 százalékkal 3.638 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 3,32 százalékkal 466 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 795 forinttal, 2,15 százalékkal 36.105 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 480,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 142,0 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 2,07 százalékkal 14.200 forintra csökkent.