BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A biztonságos befektetéseket keresi a lakosság

A válság hatására a megtakarítással rendelkezők számára évről évre egyre jobban fókuszba kerülnek a biztonságos, kiszámítható befektetési termékek. A felesleges kockázatok elkerülése és a befektetett pénz védelme érdekében sokan egyre inkább a tőkevédett befektetési alapokat preferálják – áll a CIB Alapkezelő tegnapi közleményében. Azonban önmagában a tőkevédelem nem elegendő ahhoz, hogy a befektetők egy-egy termék felé forduljanak, hiszen a befektetéstől elvárt magas hozam szintén kiemelkedő fontosságú, főképp befektetési alap vásárlásakor.

A piaci tapasztalat szerint egyre nagyobb az érdeklődés az olyan befektetési lehetőségek iránt, amelyek a válság ellenére növekedni tudtak. Ilyenek a luxusmárkákat képviselő vállalatok, melyek a bi­zonytalan makrogazdasági környezetben, a válság idején is fenn tudták tartani jövedelmezőségüket. Például a Louis Vuitton márkát is gyártó vállalat francia tőzsdén forgó részvényeit vásárlók 36 százalékos nyereséget tehettek zsebre az elmúlt két évben, miközben a tőzsdeindex ebben az időszakban közel 2 százalékot csökkent.

„Tapasztalataink szerint a lakosság alacsony kockázatvállalási hajlandósága miatt még mindig a pénzpiaci/likviditási típusú alapok a legkedveltebbek, ám a tőkevédett alapok is dinamikusan törnek előre. Ezen alapok esetében azonban csak tiszta, világos és könnyen érthető összetételű termékekre van jelentős igény a piacon” – mondta Komm Tibor, a CIB Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója. A CIB Befektetési Alapkezelő a biztonságos, ám magas hozampotenciálú befektetésekre építő stratégiája mentén augusztusban három új, tőkevédett alapot bocsát ki, amelyből egy kifejezetten a luxusmárkákat gyártó vállalatok részvényeibe fektet.

Csak tiszta, világos és könnyen érthető összetételű termékekre van jelentős igény a piacon.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.