BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereséges maradt a K&H

A K&H csoport 2012 második negyedévében 7,5 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, így a bankcsoport az első fél évet 7,9 milliárdos eredménnyel zárta. Ez 37 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél

Csökkent, de stabilan pozitív maradt a K&H csoport eredménye 2012 első fél évében, és 7,5 milliárd forintot ért el – hangzott el a hitelintézet tegnapi sajtótájékoztatóján. A K&H eredményének 37 százalékos csökkenését a bank elsősorban a deviza-jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán kialakult alacsonyabb hitelállománnyal és a növekvő devizafinanszírozási költségekkel magyarázta. Ezt csak részben ellensúlyozta a céltartalékképzés alacsonyabb szintje, ami azt tükrözi, hogy folyamatosan stabil maradt a kkv és a vállalati portfólió, és sikerült stabilizálni a lakossági portfóliót is, mondta el a K&H csoport vezérigazgatója, Hendrik Scheerlinck.

Bár a nem teljesítő hitelek aránya 12,1 százalékról 13,3 százalékra nőtt a második negyedévben, júniusban végre megtört a  lakossági portfólió nagyon hosszú ideje tartó romló trendje, hangsúlyozta a vezérigazgató. Ez annak köszönhető, hogy egyrészt a bank újra bevezette saját fizetéskönnyítő programját, másrészt hogy egyre több ügyfél kezdi igénybe venni a kormány deviza-jelzáloghiteleseket segítő programjait. Scheerlinck hozzátette, hogy emiatt sok ügyfél elkezdte újra rendesen fizetni a havi törlesztőrészleteket.

A K&H Bankhoz az árfolyamgát konstrukciós programra 10 108 darab kérelem érkezett 77 milliárd forintos értékben, ami a jogosult állomány 21 százaléka. Scheerlinck elmondta, hogy nyár elején nagyon erősen indult a program, később a szabadságolási időszakban megtört a lendület, de most újra nő az érdeklődök száma. A devizahitelek forintra váltására 2727 kérelem érkezett 19 milliárd forint értékben, ami a teljes állomány 40 százaléka. Végül a nemrég indult harmadik programra, amelynek keretében a nemfizető ügyfelek eszközeit a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak adják át, a bank eddig összesen kilenc kérelmet fogadott be.

Az ügyfeleknek nyújtott hitelek állománya tovább csökkent, a tavaly júniusi 1692 milliárd forintról 1472 milliárdra, azonban a 220 milliárd forintos különbségből 188 milliárd a végtörlesztési program hatásának tudható be. A betétek állománya a tavalyi év azonos időszakához képest 8 milliárd forinttal 1580 milliárd forintra nőtt annak ellenére, hogy a végtörlesztéshez a bank sok ügyfele a betétjét vette igénybe. Az éve eleje óta azonban a betétállomány is folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

A lakossági hitelezési szegmensben 8,5 százalékra csökkent a bank piaci részesedése, aminek Scheerlinck szerint a fő oka, hogy a bank sok ügyfele vett részt a végtörlesztési programban. A megtakarítások terén azonban a bank stabilan tartja 10,4 százalék körüli részesedését. A vállalati hiteleknél és betéteknél a bank részesedése 7,9, illetve 10,8 százalék volt az időszak végén.

A kkv-szegmensben az ügyfelek száma 3 százalékkal 105 ezerre nőtt, míg a betétállomány az előző évhez képest 6 százalékos növekedést mutatott.

A tranzakciós illetékkel kapcsolatban a vezérigazgató még semmilyen konkrétumot nem tudott mondani. A bank a törvényhozási folyamatok lezárulása után, a negyedik negyedévben fog dönteni arról, hogy hogyan kezeli az illetéket.

Kihívások a biztosítói szegmensben

Mivel a biztosítási piac kihívásokkal teli környezettel állt szemben 2012 második negyedévében, a K&H Biztosító csökkenő eredményekről számolt be mind az élet, mind a nem élet üzletágban, mondta el Luc Cools vezérigazgató. A cég konszolidált adózás utáni eredménye 0,6 milliárd forint, mérlegfőösszege 106 milliárd volt az év első hat hónapjában.

A kötelező gépkocsi-felelősségbiztosításoknál a cég piaci részesedése stabilan 12 százalék fölött áll, ami egy biztos második pozíciót jelent. A casco biztosítások terén a K&H a szerényebb növekedés ellenére tovább erősödött a piachoz képest, mert 1,4 százalékos növekedést ért el, míg a piac 2,1 százalékkal csökkent.

A vagyonbiztosításoknál csökkenés figyelhető meg elsősorban azért, mert a végtörlesztések miatt a cég az év elején több lakáshitel-biztosítást elveszített. Másrészt a biztosító megszüntette a mezőgazdasági biztosítások nyújtását, amelyek nagyrészt veszteséget termeltek a vállalatnak. A élet üzletágban is csökkenés tapasztalható mind a rendszeres díjas, mind az egyszeri díjas termékeknél.

A kötelező gépkocsi-felelősségbiztosításoknál a cég piaci részesedése stabilan 12 százalék fölött áll, ami egy biztos második pozíciót jelent. A casco biztosítások terén a K&H a szerényebb növekedés ellenére tovább erősödött a piachoz képest, mert 1,4 százalékos növekedést ért el, míg a piac 2,1 százalékkal csökkent.

A vagyonbiztosításoknál csökkenés figyelhető meg elsősorban azért, mert a végtörlesztések miatt a cég az év elején több lakáshitel-biztosítást elveszített. Másrészt a biztosító megszüntette a mezőgazdasági biztosítások nyújtását, amelyek nagyrészt veszteséget termeltek a vállalatnak. A élet üzletágban is csökkenés tapasztalható mind a rendszeres díjas, mind az egyszeri díjas termékeknél.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.