Rossz a totálkárszabály?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kgfb-törvényhez benyújtott javaslat szerint a „gazdasági totálkár” megállapítása csak akkor lenne lehetséges, ha a káresemény következtében sérült gépjármű számlával igazolt javítási költségei elérnék vagy meghaladnák a jármű forgalmi értékének 80 százalékát.
A javaslat a Mabisz szerint súlyosan sérti a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit, nagyon magas sérülési arányig javításra kényszerítené a biztosítottakat, ami jó a szervizeknek, azonban sérelmes a fogyasztóknak. Ennek következményét – a magasabb díjon keresztül – az ügyfeleknek kellene megfizetniük és a hazai gépjárműpark amúgy is magas, 12 éves átlagéletkora tovább emelkedne. A módosítási javaslat emellett szöges ellentétben áll az európai uniós gyakorlattal, ahol egyetlen tagországban sem határozták meg a totálkár százalékos mértékét – hívta fel a figyelmet a szervezet. A javasolt módosítás komoly zavarokat okozna a nemzetközi károk rendezésében is, ahol a javasolt mértéknél jóval alacsonyabb mértékben is megállapíthatják a totálkárt a kárenyhítés érdekében.
Közben a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) több mint egy tucat határozatot adott ki tegnap a kgfb-kampánnyal összefüggésben, és több piaci szereplőt meg is bírságolt. Négy biztosító és egy független biztosításközvetítő számára határozataiban megtiltotta a jogsértő, károkozás esetén is „bónuszvédelmet” ígérő biztosítási tevékenység végzését a PSZÁF. Egy biztosítót tavalyi díjhirdetési hibájának megismétléséért, egy másikat honlapján meg nem jelentetett tarifájáért is megbírságolta a hatóság.
A hatóság – amely a 2013-tól életbe léptetendő tarifák meghirdetése után gyors célvizsgálatot is lefolytatott több piaci szereplőnél – kötelezte az érintett biztosítókat, hogy pénteken immár a jogszabályokkal összhangban ismételten hirdessék meg díjtarifájukat honlapjukon, illetve az eredeti díjhirdetést leközlő két napilapban. A bonus-malus díjszorzóikat jogsértő módon közzétett biztosítók számára a PSZÁF 2013. január 2-i határidővel írta elő a korrigált díjtarifák ismételt nyilvános közzétételét. Utóbbi kapcsán a hatóság vezetői levélben hívta fel 9 biztosító és a Mabisz figyelmét arra: a jövőben kellő alapossággal készítsék el tarifa hirdetményeiket.
Egymillió forintos bírsággal sújtotta a PSZÁF az Aegon Biztosító Zrt.-t, mivel ugyanazt a díjhirdetési hibát követte el, mint egy évvel korábban. A társaság díjtarifájának egyik korrekciós tényezőjénél ugyanis a szöveges leírás szerint nem, a kiegészítő táblázat szerint viszont jár kedvezményesen korrigált díj a gazdálkodó szervezeteknek.
Kétmillió forint bírságot kell fizetnie emellett a Wáberer biztosítónak, mivel 2012. október 30-ig honlapján nem tette közzé a következő évre vonatkozó kgfb-díjtarifáit, továbbá díjhirdetménye több szempontból is kifogásolható volt.
Későn jönnek az értesítők
Több biztosító az utolsó pillanatra hagyta, hogy ügyfeleit levélben értesítse jövő évi kötelező biztosítási díjáról. Nem véletlenül, a levelek ugyanis esetenként jelentős díjemelésről szólnak – közölte tegnap a Netrisk.hu online biztosítási alkusz.A Netrisk számításai szerint a hűséges ügyfelek kgfb-díja jövőre átlagosan 24 ezer forint lehet, míg a most új szerződést kötőké a tízezer forintot is alig haladja meg.
A biztosítók által kiküldött indexdíj most a korábbi évek gyakorlatánál is több lehet a passzív, nem váltó ügyfeleknél, vélhetően azért, mert az idei kampányban a korábbinál kisebb aktivitással, kevesebb átszerződővel számoltak – állapítja meg az alkuszcég.
Ez az árazási gyakorlat magyarázza azt is, hogy az idei kampányban nőtt a biztosítókat elhagyó ügyfelek aránya, de jelentős azoknak az autósoknak a száma is, akik saját biztosítójuknál kötik újra kötelező biztosításukat.
A díjkedvezmények aránya – amelyek egy részét csak a most átszerződők vehetik igénybe – az idei kampányban kiemelkedően magas, néhány biztosítónál már megközelíti a kgfb alapdíjának a felét.
A Netrisk számításai szerint a hűséges ügyfelek kgfb-díja jövőre átlagosan 24 ezer forint lehet, míg a most új szerződést kötőké a tízezer forintot is alig haladja meg.
A biztosítók által kiküldött indexdíj most a korábbi évek gyakorlatánál is több lehet a passzív, nem váltó ügyfeleknél, vélhetően azért, mert az idei kampányban a korábbinál kisebb aktivitással, kevesebb átszerződővel számoltak – állapítja meg az alkuszcég.
Ez az árazási gyakorlat magyarázza azt is, hogy az idei kampányban nőtt a biztosítókat elhagyó ügyfelek aránya, de jelentős azoknak az autósoknak a száma is, akik saját biztosítójuknál kötik újra kötelező biztosításukat.
A díjkedvezmények aránya – amelyek egy részét csak a most átszerződők vehetik igénybe – az idei kampányban kiemelkedően magas, néhány biztosítónál már megközelíti a kgfb alapdíjának a felét.-->


