Pénz- és tőkepiac

Az előző napok sztárja a Facebook

A vártnál kedvezőbb görög kötvény visszavásárlási terv láttán kedvet kaptak a befektetők az eurózóna többi perifériás országának állampapír vásárlásához. Az olasz 10 éves hozam kétéves mélypontra süllyedt, míg spanyol és portugál társai is jelentős csökkenést könyveltek el – jelentik az Equilor elemzői.

Az euró/dollár kurzusban is gyorsan kitűnt, hogy ki lehet a nap főszereplője, hiszen az 1,31-es szint másfél hónapos csúcsnak felel meg. A DAX index szép lassan másféléves csúcsra ért (7 450), miközben amerikai társai esetében az emelkedés sokkal gyengébb. A ma délután megjelenő ISM szolgáltatóipari index és ipari rendelésállomány adata nem elképzelhetetlen, hogy az eddigi képen még tovább ront.

A tegnapi Ecofin ülésen nem született megállapodás a közös európai bankfelügyeletről, a megbeszélések előreláthatólag december 12-én rendkívüli értekezlet keretében folytatódnak. A németek és a franciák álláspontja között jelentős a különbség. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint szigorúan el kell választani az EKB monetáris politikai és a felügyeleti funkcióit, valamint nem támogat olyan tervet, melyben az EKB kapja az utolsó szót. A francia pénzügyminiszter azonban kiemelte, hogy nem szabad felhígítaniuk a bankuniós előterjesztést.

Az előző napok egyik sztárja, a Facebook december 12-től bekerül a Nasdaq 100 indexbe egy tegnapi közlemény szerint.

A mai napon Spanyolország 3-7-10-éves kötvényeket értékesít 4,5 milliárd euró értékben. Látva a tegnapi hozam csökkenést nem lennénk meglepve, ha elkapkodnák a teljes meghirdetett mennyiséget. A hazai parketten továbbra is a MOL és Richter párosra érdemes figyelni, valamint a forint további gyengülésére számíthatunk, most inkább a dollárral szemben lehet nyerő.

EKB olasz schauble Spanyolország Ecofin Facebook
Kapcsolódó cikkek