Pénz- és tőkepiac

Hiába gyengült a frank, a forint is esett

A forint teljesítményében a régiós hatás mellett a mai MNB döntés körüli bizonytalanság, és a jövőbeni monetáris politikát övező kételyek is megjelennek – írja elemzésében Bámli Károly, a Commerzbank közgazdásza.

EUR/HUF (295,00 – 299,00): Tegnap már nem állította meg a gyengülést a 298-as szint, egészen 300 forintig gyengült napközben az árfolyam. Ugyan a nemzetközi hangulat alapvetően jó, az adatok is a vártnak megfelelően alakulnak (habár a ma publikált októberdecemberi 10,7 százalékos értéke növekedést mutat), a forint mozgás a zloty és a cseh korona gyengülésével egy időben történt. Kisebb korrekció után a 299-es szint közelében fejezte be a napot a hazai deviza.

A forint teljesítményében a régiós hatás mellett a mai MNB döntés körüli bizonytalanság, és a jövőbeni monetáris politikát övező kételyek is megjelennek. Kérdés, hogy látva a legutóbbi ülés óta bekövetkezett, közel 3 százalékos gyengülést és megnövekedett volatilitást folytatja-e, mint ahogy azt a piaci szereplők többsége várja, a 25 pontos kamatvágási sorozatát a jegybank . Bár csökkent az a gazdaság növekedési kilátásai továbbra sem túl rózsásak - kérdéses, hogy a további lazítás segíteni tud-e ezen. Lehet, hogy a tegnapi árfolyammozgás teszt volt a piac részéről, hogy milyen gyenge árfolyamot tolerál még az MNB. De az is elképzelhető, hogy a napokban, a hazai után, a régió többi országában is elhangzó, gyengébb árfolyamot preferáló nyilatkozatok hatását láthattuk. A ma délutáni döntésig a kivárás lehet jellemző a 297-300-as sávban oldalazva.

EUR/USD (1,3380 – 1,3500): Nem mutat túl nagy izgalmakat az EURUSD grafikonja, péntek délután óta egy szűk, az 1,3430-1,3470-es sávban mozog az árfolyam. A vártnál ugyan jobb lett a tegnapi amerikai fogyasztási cikkek rendelés állománya, és a mai német Gfk index is, mégis ennek érdemben nincs hatása az árfolyamra. Mindenki a holnapi amerikai adatokra és Fed ülésre figyel, annak lehet majd árfolyam mozgató hatása. Sokkal jobb adatok esetén a Fed tehet a QE3 program módosítására utaló nyilatkozatokat, ami a likviditás szűkülésén keresztül, csökkentheti a kockázati étvágyat, és ez dollárerősödésben csapódhat le. Továbbra is az 1,34-1,35-ös sávban folyhat a kereskedés.

CHF/HUF (237,20 – 240,80): Hiába gyengült közel 3 százalékot idén a frank az euróval szemben, ez csak mérsékelten látszik az árfolyamban, mivel eközben a forint is hasonló mértékben gyengült az euróval szemben. Tegnap újra 240 fölötti árfolyamokat láthattunk, és bár a svájci jegybank gyengébb frank árfolyamra számít, amíg a forint a 300-as szint közelében marad, addig nem számíthatunk sokkal kedvezőbb CHFHUF kurzusra.

forint Frank árfolyam deviza euró piac
Kapcsolódó cikkek