Hanyatlik az arany
Április eleje óta értékének negyedét veszítette el az arany. Június utolsó kereskedési napján 1,5 százalékos esést mutat a nemesfém árfolyama, így egy uncia aranyat 1 180 dollár körül jegyeznek New York-ban.
Az arany árfolyama részben azért esik, mert egyre inkább azt várják a befektetők, hogy az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve csökkenti a havi 85 milliárdos eszközvásárlási programját.
Az arany sokat profitált a Fed mennyiségi enyhítési programjaiból az elmúlt években, valamint abból, hogy a világgazdaság gyengélkedik.
Noha a globális növekedés továbbra is lassú és törékeny, ami a biztonságos menedéknek hitt arany árfolyamát is segíthetné, az utóbbi hónapokban már nem érkeznek kiábrándító adatok a világgazdaságból.
Másrészt, egyes elemzők úgy vélik, hogy az elmúlt hónapok leértékelődési hulláma után az arany elveszítette biztonságos menedék szerepét.
Mindeközben idén a világ vezető tőzsdeindexei történelmi csúcsra kerültek, ami jelezte a kockázati étvágy emelkedését, így az arany eladói nyomás alá került.
Az arany árfolyama közel három éve nem állt olyan alacsony szinten, mint jelenleg.


