Áderhez mentek a takarékok
Az OTSZ szerint a törvény több pontján súlyosan sérti az Alaptörvény több rendelkezését és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit. Sem az OTSZ, sem a tagok nem ismerték a törvénytervezet szövegét, sőt benyújtásának szándékáról sem tudtak. Erről nem esett szó azon a június 24-i szakmai megbeszélésen sem, amely a stratégia kialakításának folyamatában az első közös egyeztetés volt az OTSZ tagszervezetei és a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításával megbízott kormánybiztos között.
Az OTSZ megdöbbenéssel fogadta a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további működés veszélyére utaló megállapításait. A Takarékszövetkezeti Integráció, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által elismert és a legmagasabb minősítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik. Az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) által biztosított hitelintézeteknél az OTIVA 20 éves fennállása alatt soha sem következett be olyan állapot, hogy az Országos Betétbiztosítási Alapnak kellett volna helyt állnia befagyott ügyfélpénzek miatt. Az integráció megfelelő hitelkereslet esetén jelentős aktivitásra képes.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség továbbra is nyitott a kormánnyal való konzultációra és mindent megtesz annak érdekében, hogy a párbeszéd megkezdődjön és a szövetkezeti integrációról szóló törvény egyaránt szolgálja a magyar nemzet és a takarékszövetkezeti szektor érdekeit – fogalmaz a közlemény.
A legerősebb formáció
Az 1990-ben létrejött OTSZ 2012 végén – a 2012. június elsején belépett TakarékBankkal együtt – 105 tagot számlál, amely a takarékszövetkezeti szektor 80 százalékát lefedi. A takarékok 100 százalékig magyar tulajdonban lévő hitelintézetek, amelyek széles körű országos jelenléttel és ismertséggel rendelkeznek. Az integrált takarékok az OTSZ aktív közreműködésével, és támogatásával pénzügyi-gazdasági együttműködést valósítanak meg, kiemelt figyelmet fordítva a lakossági és vállalati finanszírozási igények kielégítésére.


