Pénz- és tőkepiac

Kgfb: Kevesen válthatnak a díjemelés ellenére

Bár az autósok 75 százalékának emelkedik a jövő évre szóló kötelező biztosítási díja, a biztosítót váltók száma várhatóan mégis jelentősen csökkenhet a tavalyi 700 ezerhez képest. A kampány első hetének adatait elemző Biztosítás.HU szerint éves 2-3 ezer forintos emelés esetében csak kevesen mozdulnak az autósok közül, vagyis beválhat a biztosítók előzetes számítása.

Idén is több millióan ellenőrizték kötelező biztosítási díjaikat az internetes portálokon a kampány első hetében. A tavalyival szinte hajszálra megegyező érdeklődés közepette azonban csak az autósok mintegy egy negyede talált magának olcsóbb díjat, a többség pedig díjemelkedéssel szembesülhetett. Esetükben a díjemelkedés átlagos mértéke 2-5 ezer forint volt – írja a Biztosítás.HU.

A szerződéskötések alapján elmondható, hogy azok az autósok, akik „csak” 2-3 ezer forintos emelést kaptak, jórészt régi biztosítójuknál szándékoznak maradni. Ez akár 30 százalékkal is csökkentheti a váltók idei számát és további, gyorsuló díjemelkedési tendenciához vezethet a jövőben. A váltók számának csökkenésével az adóval növelt kötelező átlagdíj a 15 ezer forintot is elérheti  a kampányban. A tavaly átlagosan 8 ezer forintos átlagos megtakarítás 3 ezer forintra csökkenhet.   

Szárnyalni látszanak ugyanakkor a kiegészítő biztosítások, ahol például aprópénzért lehet már CASCO-t, illetve egyéb kiegészítő terméket venni. A kiegészítő termékeket az autósok 25%-ban választják (ez a tavalyi kampányban mért adat kétszerese), ezért a Biztosítás.Hu olyan lehetőséget is felkínál, ahol az autósok önállóan, csak kiegészítő terméket vásárolhatnak, miközben kötelező biztosításuk régi biztosítójuknál marad.  

Megfigyelhető ugyanakkor a kötelező piac jelentősebb mértékű átrendeződése is. Olyan társaságok kerültek ugyanis idén előtérbe, melyek tavaly kevésbé voltak sikeresek, miközben a tavalyi nyertesek most a lista végén vagy a középmezőnyben kullognak.

váltás biztosítás kgfb
Kapcsolódó cikkek