Maradtak problémák a hazai kivásárlási piacon

További élénkülést hozott az idei év a fúziók és felvásárlások hazai piacán, amit továbbra is a stratégiai befektetőkhöz köthető ügyletek túlsúlya jellemez. Arról viszont nem szólnak a statisztikák, hány tervezett befektetés hiúsul meg amiatt, mert a kiszemelt céltársaság olyan szintű jogi és/vagy adókockázatokat hordoz magával, ami a stratégiai befektetőnek már vállalhatatlanná teszi a tranzakciót.

Paradox módon az sem javít a stratégiai befektetők helyzetén, ha egy (kisebb) pénzügyi befektető korábban már bevásárolta magát a kiszemelt céltársaságba. Pedig a stratégiai befektető szemszögéből kedvező felállás, hogy az igazi magán- (pl. kizárólag családi) tulajdonban álló cégekkel ellentétben az ilyen céltársaságok legalább a pénzügyi befektető megjelenéséhez kapcsolódóan egyszer már keresztül kellett, hogy menjenek egy jogi „megtisztulási” folyamaton.

Amikor a tőkebefektetés előtt átvilágítják a céltársaságot, akkor a jellemzően nagy kockázatú ügyeknek, vagy az üzletileg vállalhatatlan megoldásoknak felszínre kell kerülniük.

A stratégiai befektetők gyakran szembesülnek azzal, hogy a pénzügyi befektető jelenléte sem garancia arra, hogy a kiemelt üzleti partnerekkel kötött kulcsfontosságú szerződések megfelelő jogi minőségűek, a munkaügyi szerződések és szabályok szakértők által tervezettek, a szellemi alkotások megfelelő védelemben részesülnek, vagy hogy az adótervezés során a céltársaság nem alkalmaz olyan egzotikus megoldásokat, amelyek a mai megváltozott világgazdasági környezetben deklaráltan az állami szabályozók célkeresztjében állnak.

Külön problémát szokott okozni, hogy sokszor teljesen hiányoznak a legalapvetőbb megfelelőségi intézmények és kapcsolódó folyamatok az üzleti mindennapokból. Ezért se tűnjön naivitásnak, ha a befektetői tárgyalások során kérdéseket kapnak a magyar tulajdonosok a személyes adatok kezelésével, vagy akár az üzleti korrupciót megelőzni hivatott belső irányelvek létezésével és alkalmazásával kapcsolatban.