- Hogyan látja finanszírozási szempontból a kis- és középvállalkozói szektor helyzetét?
- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által indított Növekedési Hitelprogram első üteme nyomán az év elejére mérsékelt növekedés következett be a kkv-hitelezésben. Ezzel együtt az elmúlt három-négy év visszaesésének megfordítására ez nem lehetett elég, jelenleg a lejáró hitelek visszapótlása tud megtörténni. A második ütem – szemben az elsővel – már jóval több időt biztosít a vállalkozásoknak és persze a bankoknak is, így nem tartom meglepőnek azt, hogy a jegybank adatai szerint a rendelkezésre álló keretből eddig nagyjából 50 milliárd forintnyit sikerült leszerződni. A visszafogottabb kezdeti érdeklődést magyarázhatja, hogy a cégek – jól ismerve már a növekedési hitel lehetőségét – alaposan átgondolják, hogy belefognak-e újabb beruházásokba, aminek az előkészítéséhez akár fél év is szükséges lehet. Ennek nyomán – hasonlóan az MNB-hez – arra számítunk, hogy az idén kihelyezett hitelek jelentős része, akár fele is a harmadik negyedévben juthat el a cégekhez. Ami pedig a CIB Bank piaci pozícióit illeti: a piaci részesedésünknek megfelelő – 8-9 százalékos – súllyal szeretnénk szerepelni a programban. Az egyes bankok stratégiája persze eltér abból a szempontból, hogy mennyire kívánnak részt venni a kedvezményes hitelek folyósításában. Mi mindenesetre az összes igényt befogadjuk és megvizsgáljuk. A második ütemben az érdeklődők már többmilliárd forint értékben jelezték igényeiket és összetételében is elég jó a portfólió, így bízunk abban, hogy a kkv üzletág az év egészében növekedni tud majd.
- A bankcsoporton belüli szinergiákat mennyire tudják kihasználni?
- Természetesen változatlanul törekszünk arra, hogy a kis- és középvállalkozói ügyfeleink finanszírozásában kiaknázzuk a lízing és a faktoring nyújtotta lehetőségeket is. A lízingben a húzóágazatot a gépek, főleg a mezőgazdasági gépek finanszírozása jelenti, de sokat várunk az új autó és a kishaszonjármű területtől is. A faktoringnál pedig véleményem szerint 10 százaléknyi növekedés mindenképpen benne van még a piacban, hiszen a faktoring a pénzügyi válság terméke lett: versenyképes áron, rövid átfutással hatékonyan járulhat hozzá az adott cég likviditásának fenntartásához. A lízing piacon viszont visszafogottabb lehet a bővülés: itt a piaci részesedésünk fenntartására törekszünk, amely nagyságrendileg 30 milliárd forint körüli új finanszírozást jelent évente.
- Mi jellemzi a bank stratégiáját a kkv-üzletágban, vannak-e új elemek ebben?
- A bevállt stratégiánk alapvetően változatlan a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban, számunkra kiemelten fontos ez a terület. Az egyik meghatározó elem, hogy egyszerűbb, átláthatóbb konstrukciók kínálatára törekszünk, amelyek ugyanakkor alkalmasak arra, hogy maradéktalanul kiszolgálják az ügyféligényeket. Emellett hangsúlyosan jelen van az az alapelv, hogy az ügyfeleink beszállítói, partneri köréből is minél több céggel igyekszünk kapcsolatot teremteni. A tanácsadói szerep szintén felértékelődött bankunknál az elmúlt időszakban: az ügyfeleink igényeire kézzel fogható válaszokat kívánunk adni, felismerve a helyzetüket, illetve az előttük álló lehetőségeket. Az a véleményem, hogy a jelenlegi piaci környezetben az árazás területén nincs nagy tere a versenynek, sok újdonsággal egyik bank sem tud szolgálni. Éppen ezért az lehet sikeres a piacon, aki magasabb színvonalú szolgáltatást tud nyújtani, és meg tudja érteni, hogy az ügyfelének ténylegesen mire van szüksége.
- A növekedési hitel mind a bankok, mind az ügyfelek számára kedvező konstrukciót jelent. Hogyan lehet kiszűrni azokat az ügyfeleket, akikkel később esetleg gond lehet?
- A CIB Bank a hitelprogram elindulását követően sem változtatott a befogadási feltételeken és azon, hogy józan célokat támogat, amelyek mindenkinek hosszú távon sikert jelentenek. Nem feltétlenül volumenben gondolkodunk tehát, a fedezet, az üzleti terv, a cash-flow változatlanul alapvetés és szempont egy általunk finanszírozott vállalkozás esetében. Tehát természetesen továbbra is részt veszünk a hitelprogramban, a prudenciális szempontokat változatlanul szem előtt tartva.
Az elmúlt négy év a hitelportfólió minőségének alakulása szempontjából egyébként nagyon jó a banknál. Figyelemre méltó emellett, hogy az elutasítási arány is csökkent, ami egyrészt arra utal, hogy kezdenek eltűnni a kalandorok a hitelpiacról, másrészt arra, hogy nőtt a pénzügyi tudatosság a magyarországi vállalkozásoknál. Ma például a cégek többsége már tudja, hogy mi szükséges egy sikeres hiteligényléshez és annak letárgyalásához, ami mindenképpen jelentős eredmény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.