– Miben rejlik egy globális pénzintézet előnye a helyi vállalkozások szempontjából?
– A globalizáció és a technika fejlődése átalakította az üzleti világot. Míg 4-5 évvel ezelőtt is a nemzetközi üzleti kapcsolatok jellemzően a fejlett országok között vagy a fejlettekből a feltörekvők irányába zajlottak, ma nő a feltörekvő országok közötti kapcsolatok jelentősége. Sőt, egyre több feltörekvő országbeli cég nyit fejlett országok felé. Egy ilyen erős versenykörnyezetben előnyt jelent egy vállalatnak, ha egy globális pénzügyi partnere van, amely földrajzi lefedettségének, globális szaktudásának és tapasztalatainak birtokában a leginkább tudja támogatni a vállalatot fejlődési és terjeszkedési céljai elérésében.
– Ezt a célt szolgálhatja egy regionális bank is. Miért éri meg egy globális bankot választani?
– Először is, egy nagy múlttal bíró, globális pénzintézet, mint a Citi, hosszabb időre visszatekintve és szélesebb földrajzi területre vonatkozóan rendelkezik tudással és tapasztalatokkal. Mindezt a helyi szakértelemmel és tapasztalatokkal kiegészítve sokkal hatékonyabb támogatást tud nyújtani egy vállalatnak, mint egy, csupán néhány európai országban jelenlévő bank. Másodszor, ennél fogva, a legjobb termékeket és szolgáltatásokat, amelyek hasonló környezetben már bizonyítottak, gyorsan a magyar piacra tudja hozni, az itteni helyzetre és a vállalkozás igényeire tudja szabni. Harmadszor, ha egy magyar vállalat nem szeretné a meglévő vagy tervezett piaci kapcsolatait a környező országokra korlátozni, egy globális pénzintézet az, amely a legjobban tudja őt segíteni tervei sikerre vitelében. A Citi jelenleg 100 országban működik, így hatékonyan tudjuk támogatni a hazai vállalkozások nemzetközi terjeszkedését, külföldi vállalatok magyar piacra lépését, beleértve az ügyfeleikkel, a partnereikkel, a leányvállalataikkal és a beszállítóikkal történő nemzetközi bankolási igényeik kiszolgálását.
– Minden bank nagyjából ugyanazokat a termékeket és szolgáltatásokat nyújtja. Mit tesz ehhez egy globális pénzintézet?
– Egy globális szereplő a különböző piacokon, a különböző ügyfélszegmensek kiszolgálása során szerzett tapasztalatait a helyi szaktudással kiegészítve tudja a helyi cégek szolgálatába állítani. Ezen felül, a Citi esetében globális szakértői hálózatunkra építve a Nemzetközi Ügyfélkapun keresztül nemzetközi banki szolgáltatásokat is elérhetővé teszünk hazai vállalati ügyfeleink számára. Magyarul vagy angol nyelven, itthon vagy külföldön is ki tudjuk szolgálni őket, és itthonról tudjuk támogatni meglévő és új alapítású külföldi leányvállalataik számlanyitását, illetve az ehhez kapcsolódó vonzó kondíciók kialakítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.