A hét első kereskedési napja még pozitív hangulatban telt, aminek köszönhetően a DAX és a Dow Jones is új történelmi csúcsokra tudott emelkedni. Ebben nem elhanyagolható szerepe volt az Európai Központi Bank adta lökés utóhullámának is. A héten a legnagyobb negatív meglepetés a Lufthansához kötődik, ugyanis a német légitársaság profitwarningot tett közzé, és ezzel elrontotta a növekedési sztorit, ráadásul a hírtelen megugró olajár a részvényárfolyam esésének újabb körét indította el, így a hetet csaknem 20 százalékos mínusszal zárta a Lufthansa.
A hét utolsó két kereskedési napján már kimondottan feszült hangulatban telt a kereskedés, amelyhez az ismét éleződni látszó orosz-ukrán konfliktus mellett az egyre aggasztóbbá váló iraki események is hozzájárultak. A szunita szélsőségesek már Bagdad közelébe is eljutottak, és a helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy Barack Obama amerikai elnök nem zárkózott el a légicsapások lehetőségétől sem.
A kedvezőtlen geopolitikai hírekre a részvénypiacok eséssel reagáltak, míg az olaj árfolyama szárnyra kapott: a WTI típusú kőolaj értéke egészen 107 dollárig ugrott, míg egy héttel korábban még csak 103 dolláron állt a jegyzése. Mindezeken túl a tengerentúlról érkező gazdasági adatok sem adtak okot túl sok örömre: a friss és a tartós munkanélküliek száma is kissé a várt fölött alakult, míg a kiskereskedelmi forgalom növekedése elmaradt a várttól.
Ráadásul a héten a Világbank is a korábbinál is pesszimistábbá vált, és a januári előrejelzésében szereplő 3,2 százalék helyett már csak 2,8 százalékos GDP-növekedést vár az intézmény a világgazdaságtól, amiben nagy szerepe van annak, hogy az Egyesült Államok várhatóan a korábban prognosztizált 2,8 százalék helyett csak 2,1 százalékkal fog tudni növekedni.
A hazai piacon elsősorban az OTP teljesített gyengén annak eredményeként, hogy a befektetők már a Kúria mai döntésére kezdték el pozícionálni magukat. A jogegységi határozatról szóló sajtótájékoztatóra 12:30-tól kerül sor, így az OTP mai kereskedését kiugró forgalom és a szokásosnál nagyobb volatilitás jellemezheti. Az OTP-vel ellentétben számos hír jelent meg a Mollal kapcsolatban, ezek azonban nem voltak piacmozgató erejűnek, sokkal inkább a negatívpiaci környezettel együtt csúszott lefelé.
Magas kihasználtság a Graphisoftnál
A GraphisoftPark júniusban összesen 3300 négyzetméter irodaterületre kötött bérleti szerződést, melynek hatására a GS Park kihasználtsága a jelenlegi 80 százalékról 90 százalékra növekszik. Az új szerződés miatt az árbevételi és eredményvárakozást is 200 ezer euróval megnövelte a társaság, így már 8,3 millió eurós árbevételt és 2,1 millió eurós adózott eredményt jelez előre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.